Grönkjaer Madridba tart

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.12.16. 20:45
Címkék
Ahogy közeledik a téli átigazolási időszak, a legnagyobb csábítók ugrásra készen állnak, úgyhogy több neves játékos is gazdát cserélhet a szezon közepén.
Az Atlético Madridnak például csak Jesper Grönkjaerral kell megállapodnia, a Birmingham City már rábólintott az ajánlatra. A sajtó szerint kétmillió euró lesz a játékos ára, vagyis a kékek öt hónap alatt több mint egymilliót "buknak" a Chelsea-től szerződtetett szélsőn."Természetesen nem azért adjuk el Grönkjaert, mert a szurkolóink kikezdték. Nehéz időszak volt ez a számára, a nyár óta elveszítette az édesanyját is, ezért nem tudott beilleszkedni. De ettől még remek futballista, aki egyetlen edzést sem hagyott ki. És olyan ember, akit bárki bízvást megkérhetne, hogy kísérje haza a lányát" - érzékeltette plasztikus hasonlattal Steve Bruce vezetőedző a 27 éves dán szerteágazó érdemeit.Ugyancsak Angliából készül Spanyolországba Edu, aki az idén Copa Américát nyert a brazil válogatottal. Az Arsenal középpályásának szerződése a jövő nyáron jár le, távozásáról eddig is sokat pusmogtak, s most végre azt is tudni, melyik három klub fut érte versenyt: Barcelona, Real Madrid, Valencia. No comment…Lehetnek ugyanakkor, akik éppen a szigetország kedvéért hagyják el a Primera Divisiónt. Itt van például Joaquín: iránta nagyon megnőtt a kereslet a Premiershipben, mióta a két ország barátságos mérkőzésén több ízben bohócot csinált az angol védelemből. A Chelsea állítólag harmincmillió fontot is hajlandó lenne kifizetni a Betis szélsőjéért. "Tárgyalni mindenről lehet ezen a világon" - jelezte nyitottságát Manuel Ruiz de Lopera, a sevillai egylet elnöke. Joaquínt egyébként a Manchester United is vinné, de pillanatnyilag aligha tudja felvenni a versenyt a Chelsea pénzügyi lehetőségeivel.A Depor drukkerei attól félnek, hogy a nagy európai klubok a télen végképp szétszedik az egykori La Coruna-i nagycsapatot. A Depornak egyszer már vissza kellett utasítania egy liverpooli ajánlatot Víctorért, de úgy hírlik, a "vörösök" nem nyugodtak bele a kudarcba (sőt, még Morientesre is ráhajtottak), ráadásul a Bayern München is érdeklődik. Diego Tristánt pedig Gera Zoltán egyesületénél, a West Bromwichnál látnák szívesen.
Legfrissebb hírek

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
10 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
12 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
28 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
52 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
52 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
56 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
1 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik