IAAF-konresszus: téma a dopping és a 2009-es vb

2004.12.02. 17:45
Címkék
A dopping elleni harc és a 2009-es világbajnokság házigazdájának kiválasztása szerepel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hét végi tanácskozásának napirendjén Helsinkiben.A 28 tagú tanács meghallgatja az IAAF testületeinek és munkacsoportjainak beszámolóját a doppingellenes feladatokról és intézkedésekről, különös tekintettel az athéni olimpiára, illetve a két görög atléta, Konsztantinosz Kenterisz és Ekaterini Tanu esetére.A munkacsoporttól azt várják, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg, milyen irányban kellene megváltoztatni az IAAF doppingellenes politikáját.Az IAAF még csütörtökön idézte be Kenteriszt és Tanut, azzal vádolva őket, hogy kijátszották az ellenőrzést. A fegyelmi eljárást nemcsak a két atléta, hanem edzőjük, Hrisztosz Cekosz ellen is megindították. Hármójuknak december 16-ig kell felelniük a vádakra. Addig is felfüggesztett eltiltást kapnak. A görög szövetség szintén vizsgálatot folytat a két olimpikon ellen.Kenteriszék feje ráadásul azért is fájhat, mert a görög nyomozati szervek a múlt hónapban a doppingvizsgálat szándékos elbliccelésével vádolták meg őket, valamint azzal, hogy Athénban megrendezték az állítólagos motorbalesetüket. Ez pedig már nem sportfegyelmi kérdés…Az IAAF dönt a 2009-es világbajnokság házigazdájának személyéről is. A rendezésre három város, Berlin, Split és Valencia pályázik eséllyel. A döntés szombaton estére várható. Az már korábban eldőlt, hogy jövőre Helsinkiben, 2007-ben Oszakában lesz a vébé.
Legfrissebb hírek

Luciano Spalletti marad a Juventus vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
17 perce

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban

Egyéb egyéni
22 perce

Győzelem a franciák ellen, osztályozót vívhat a magyar csapat a Billie Jean King-kupában

Tenisz
27 perce

Távozik a Hydro Fehérvár AV19-től a csapat kanadai hátvédje

Jégkorong
32 perce

NB I: Puskás Akadémia FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
35 perce

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
42 perce

Férfi kézi BL: megvan, mikor játsszák a Veszprém negyeddöntőit

Kézilabda
50 perce

Az U21-es válogatott edzője irányítja majd az olasz csapatot a júniusi mérkőzéseken

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik