A paraguayi José Luis Chilavert pályafutása szinte egy pillanatig sem volt átlagos, így nem meglepő módon a visszavonulása sem sikeredett úgy, mint egy "hétköznapi" labdarúgónak. Az aktív játékról az év elején lemondó kapusnak Buenos Airesben szervezték meg a búcsúmérkőzését, ám a városra zúduló eső elmosta a programot. Chilavert - aki szerint csak az isten siratta őt, amiért vissza akar vonulni -, nem tört meg, és egy nappal később ígéretéhez híven a zöld gyepen búcsúzott el a szurkolóktól.
Chilavert hû maradt önmagához: a búcsúmeccsén is eredményes volt tizenegyesbôl
Chilavert hû maradt önmagához: a búcsúmeccsén is eredményes volt tizenegyesbôl
A közelmúlt egyik legnagyobb kapuslegendáját fanatikus elszántsága és nagyon nehéz egyénisége miatt rengeteg becenévvel illették. Volt ő már őrült, szörnyeteg, pitbull, Lord Paragua, és nevezték sokan a XX. század legjobb kapusának is, ám leginkább amiatt marad majd meg a labdarúgást kedvelők emlékezetében, hogy a mai napig ő szerezte a legtöbb gólt hálóőrként. Chilavert majd’ negyedszázados karrierje során 62-szer púpozta ki kollégái hálóját hivatalos mérkőzéseken: 45-ször tizenegyesből, kétszer büntetőből kipattant labdát értékesítve, 15-ször szabadrúgásból. "A Jóisten barátja vagyok, ez az én titkom" - árulta el magáról Chilavert, és bár lehet mosolyogni eme kijelentésén, ám tény, hogy több olyan pont is van az életében, amely vagy a hallatlan szerencsét, vagy valóban egy felsőbbrendű erő kegyességét takarja. Hétéves korában például hepatitis vírussal fertőződött meg, és az orvosok mindössze két hónapot adtak neki. A szülei szerencsére nem nyugodtak bele a betegségébe, inkább tizenöt kilométert gyalogoltak a kis José Luisszal a karjukban, hogy egy helyi indián füvekkel kikúrálja a kórból. Nem sokkal később már a bátyjával focizhatott, igaz, eleinte lövöldözte a gólokat, mígnem egy nap kipróbálta, milyen a kapufák között. "Tizennégy esztendős voltam, amikor a bátyám beállított a kapuba egy szinglik kontra házasok mérkőzésen. Három vagy négy parádés védésem volt, megtetszett, és azóta is a kapuban vagyok" - elevenítette fel a "hőskort" Chilavert. Bizonyítja, hogy a védéshez már akkor megvolt a tehetsége, hogy egy évvel az ominózus kapuba állását követően már a paraguayi másodosztályú Sportivo Luqueno hálóját védhette. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás a világhírnév felé: első lépésként a Guaranihoz igazolt, majd a gyorsan megszerzett országos bajnoki címmel a zsebében azonnal továbbállt Argentínába, a San Lorenzóhoz. Nem sokkal később átrándult Európába, és a Zaragoza kapuját védte három szezonon át, hogy aztán 1992-ben aláírja élete szerződését az argentin Vélez Sarsfielddel. A Buenos Aires-i klubbal érte el pályafutása szinte összes sikerét, bajnokságot, Libertadores- és Világkupát nyert a kék-fehérekkel. Chilavert 1989-ben mutatkozott be a válogatottban, amellyel még a 2002-es vb-n is részt vett - ekkor már csapatkapitányként -, jóllehet a nemzeti tizeneggyel jóval szerényebb eredményeket ért el, mint klubszinten. Védéseivel, szerzett góljaival kiemelkedett a kapustársadalomból. Teljesítményét elismerések fémjelzik - négyszer választották a földkerekség legjobb kapusának, volt ő már Dél-Amerika, Paraguay és Argentína legjobbja -, ugyanakkor mind a pályán, mind az azon kívül mutatott viselkedése többekben ellenszenvet szül(t). Elmondása szerint eddig több mint egy tucat csapattársával verekedett össze, az autójában rendre baseballütőt hord, visszavonulásáig egyetlen menedzsere sem volt, és ha teheti, guarani nyelven ad utasításokat a védőinek, hogy az ellenfelet félrevezesse. Kemény és elszánt egyéniség, aki a következőképpen nyilatkozik saját magáról: "Korábban kétszer sírtam: aznap, amikor meghalt az apám, illetve, amikor megműtötték a kislányomat. A visszavonulásomra rendezett találkozó volt a harmadik alkalom. Mondjon bárki bármit, én voltam a legnagyobb." ---- A ---- &