Fejlesztési terv született

Sz. G.Sz. G.
2004.11.09. 22:10
Címkék
"…megállapítjuk, hogy a magyar sportélet szervezeti, gazdálkodási viszonyai mára oly mértékben maradnak el a kor színvonalától, hogy alappal gondoljuk - a feltételek változatlanul maradása esetén -, Magyarország nem ér el jelentős sportsikereket, mind kevesebb fiatal versenyez majd, egyre egészségtelenebb lesz az életünk. Ezt nem akarjuk. A magyar sporttársadalom a politikai döntéshozók segítségére siet: elkészítettük A magyar sport fejlesztési terve címet viselő stratégiánkat és akcióterv-javaslatunkat" - szerepelt azon a meghívón, amelyet a Nemzeti Sportszövetség elnöke, Berényi János, az olimpiai sportolók képviseletében Ferjancsik Domonkos, a nem ötkarikás sportágak képviseletében Pesuth Rita írt alá. Berényi János hangsúlyozta, a több hónapos munkával elkészített anyag nem konkurenciája a Nemzeti sportstratégiának, amelyet csütörtökön tárgyal meg a megalakulása óta először ülésező Nemzeti Sporttanács, hanem inkább egy hozzászólás ahhoz. Elbert Gábor főtitkár a dokumentum születésével kapcsolatban elmondta, felkért neves szakemberek készítették el az alapot, amelyet az NSSZ öntött formába, a közgazdasági egyetem munkacsoportja töltött meg tartalommal az Európai Unióban működő szabályozásokat figyelembe véve, majd ismét a szakemberek véleményezték. A magyar sport fejlesztési terve tisztán a magyar sport szereplőinek a javaslata, amely érinti a sport jogi környezetét, a sportigazgatás átláthatóbbá tételének igényét, az egészséges társadalom szükségességét, a kedvező gazdasági környezet kialakításának fontosságát - vagyis a lehetséges támogatók megfelelő kedvezményeket kaphassanak, ha segíteni szeretnék az egyre rosszabb állapotba kerülő magyar sportot. Az anyag ott fekszik már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal vezetője asztalán, sőt magáénak érzi a benne foglaltakat a MOB is. A Nemzeti Sporttanács elnökének, Vitray Tamásnak is átnyújtják csütörtökön a dokumentumot, hadd hasznosítsa a testület a leírtakat.Noha nem konkurens törekvésről beszéltek a megjelentek a sajtótájékoztatón, az a tény, hogy egyáltalán megszületett az anyag, azt jelzi: a Nemzeti sportstratégiába sok minden nem került be, amelyet fontosnak tartott volna a sporttársadalom. Figyelembe véve, hogy elismert szakemberek készítették el A magyar sport fejlesztési tervét, érdemes azt komolyan venni, a benne olvasható rengeteg észrevétel katalizátora lehet a Nemzeti sportstratégia végleges elfogadását megelőző vitának.
Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
44 perce

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
3 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
3 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
3 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
3 órája