Heike Drechsler történelme

Heike Drechsler elképesztően hosszú és sikeres pályafutás után hagyott fel a versenysporttal. Az egykori keletnémet atléta az idén december 16-án ünnepli majd 40. születésnapját, immár az atlétikapályáktól távol. Utoljára Tahitin lépett a nekifutóra, és az egzotikus szigeten még mindig képes volt 649 centiméterre. Persze vele kapcsolatban nem erre emlékszünk majd, hanem arra, hogy mindössze 18 évesen robbant be a világelitbe, rögtön megnyerve a helsinki világbajnokságot. Az első szabadtéri vb-n aratott győzelme azóta is megismételhetetlen tett az atlétikában. Soha senki sem tudott ilyen fiatalon a világ legjobbja lenni! Az Európa-bajnokságok történetének legeredményesebb atlétáját is benne tisztelhetjük.
A diadalmenet előszele már 1982-ben, Athénban érezhető volt. A mindössze 17 éves lány már a negyedik volt a felnőtt Eb-n. Egy évvel később a budapesti fedett pályás Eb-n már dobogóra állhatott, mi több, abban az évben Pozsonyban máig élő junior-világcsúcsot ért el 714 centiméterrel, majd jött Helsinki. Aztán 1986-ban Stuttgartban, hazai pályán szinte mindent vitt. Győzött távolugrásban és 200 méteren is. Mi több, a félkörös versenyben világcsúcs-beállítást érő 21.71-et száguldott abban az évben Jénában. Ezzel az eredménnyel még ma is társbérletben Európa-csúcstartó honfitársával, Marita Kochhal. A legnagyobb kihívással elsőre nem tudott megbirkózni, a Szöulban mindent megnyerő Jackie Joyner-Kersee ugyanis jobbnak bizonyult nála távolban, így első olimpiáján "csak" második lett, 100-on és 200-on egy-egy bronzot begyűjtve. A keletnémeteknél a hírek szerint bevett gyakorlat volt, hogy az atlétanőket teherbe ejtették a világverseny előtt egy-két hónappal, ettől is pozitív sporteredményeket remélve. Hogy nála tudatos volt ez vagy sem, nem tudni. Az azonban bizonyos, hogy fia az olimpia utáni évben született meg Andreas Drechslertől, a Karl-Zeiss Jena labdarúgójától. A Heike Daute néven született atléta megtartotta férje nevét, még akkor is, amikor már a kiváló francia tízpróbázóval, Alain Blondellel élt együtt, aki egyben az edzője is lett. Az olimpiai visszavágó négy év múlva tökéletesen sikerült, igaz, az amerikai messze nem volt olyan jó, mint Dél-Koreában. Ezzel együtt is akadt izgulnivalója az immár egyesített német küldöttségnek, hiszen Inessza Kravec, a hármasugrás későbbi világcsúcstartója két centiméterre megközelítette Drechslert, aki azért ezzel a csekély előnnyel "hazaért". ---- A kilencvenes években az ugrók előszeretettel jártak Sestriére-be. Az olasz Alpokban megbúvó kisvárosban ugyanis a magaslati levegő és a kiváló, mindig egy irányból fújó szél hatalmas lehetőségeket kínált a remek eredmények elérésére. Nem véletlen, hogy minden idők két leghosszabb, lemért távolugró-eredménye innen származik. Mike Powell 1992-ben, a barcelonai olimpia évében ért el 899 centimétert erős hátszélben, majd három évre rá a másik korszakos zseni, Ivan Pedroso ugrott 896-ot. Az utóbbit majdnem elfogadták világcsúcsként, a kubai már büszkén furikázott a tűzpiros Ferrarival, amikor napokkal később kiderült, hogy a szélmérő elé keveredett egy jóakarója, így lett a túl erős hátszél a megengedettnél kisebb. 1994-ben Drechsler is hasonlóképpen járt. 763 centiméternél landolt, vagyis 11 centiméterrel túlugrotta az azóta is fennálló világrekordot, csakhogy 2.01-et jelzett a műszer. A sors igazságtalan volt hozzá, ő sem vihette el álmai autóját. Az Európa-bajnokság azért összejött neki abban az évben, csakúgy, mint nyolc és négy évvel korábban, illetve nálunk, Budapesten. Pedig akkor már kezdték leírni.
Azért volt, hogy neki sem jött össze egy világverseny. Göteborgban, 1995-ben nem került a legjobb nyolc közé, mert utolérte őt is a távol- és hármasugrók örökös réme. Két belépett ugrás után túl óvatos volt, messziről rugaszkodott el, így a kilencedik lett csupán. Az atlantai olimpia - térdsérülése miatt - kimaradt az életéből, sőt 1997-ben mindkét Achilles-inát meg kellett operálni. Ennek ellenére győzött Budapesten, tanújelét adva annak, hogy őt soha, semmilyen körülmények között nem lehet leírni. Itt jegyezzük meg, hogy ebben az esztendőben ő volt az egyetlen, aki képes volt legyőzni Marion Jonest. Az amerikai élete legjobbját futotta 100-on Johannesburgban, abszolút csúcsformában volt, Drechsler mégis túlugrotta. Naná! Ô mindig is tudott távolt ugrani, szemben amerikai vetélytársával, aki technikailag mindig is képzetlen volt. Habár 1999-ben sem termett sok babér Heike számára, mi több, a sydneyi olimpiára ki sem akarták vinni, ott megmutatta, mekkora harcos: 36 évesen győzött egy rendkívül szoros versenyen, megfosztva ezzel Jonest az előre beharangozott öt aranyérem lehetőségétől.
Az a szeptemberi nap Heike Drechsleré volt, akkor ő írt történelmet. Mivel a nőknél 35 éves kortól jegyeznek veterán csúcsokat, 699 centiméteres győztes ugrásával a német atlétáé ez a rekord. Mint ahogy az is egyfajta csúcs, hogy az övé a legidősebben, három hónap híján 36 évesen megszerzett olimpiai bajnoki cím a sportágban. No és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy első és utolsó világra szóló győzelme között 17 év telt el. Szergej Bubka 14, Carl Lewis 13 évvel az első világbajnoki címe után tudott még mindig vb-t, illetve olimpiát nyerni.
Ezt követően még megpróbálkozott az újabb nagy dobással, de rendre sérülés lett a vége. Illetve hazai pályán, a 2002-es Eb-n még döntőbe jutott. Münchenben ötödik lett, ami 37 évesen több mint dicséretes. Persze nem neki. Ô győzni szeretett volna - hatodszor is. Hiszen ő mindig, minden körülmények között a győzelmet, a csúcsokat ostromolta. Nem véletlen, hogy a női távolugrásban mérföldkőnek számító hét métert ő ugrotta túl a legtöbbször: 160 versenyén 400-nál is több alkalommal mértek neki ennél nagyobbat.
A legnagyobbak egyike intett búcsút az atlétikának. ---- Habár hosszú éveken keresztül elhárította a doppingolásra vonatkozó kérdéseket, 2001-ben megtörte a csendet Heike Drechsler. Glasgow-ban, egy fedett pályás verseny előtti sajtótájékoztatón elismerte, hogy az egykori keletnémet szisztéma valódi doppinglaboratóriumként működött. "Most már tudjuk, hogy tiltott anyagokkal tömtek bennünket - mondta a kétszeres olimpiai bajnok a The Timesnak. - Vegyétek be ezt és ezt. Vitaminok, amelyek használnak nektek, mondták. Most már tudjuk, hogy hazudtak nekünk. Beteg leszek, ha erre kell gondolnom. Ma már tudjuk, ez mekkora bűn volt. De a múlt hibáiból tanulni kell, ezért gondolom, hogy beszélni kell erről a kérdésről is. Ha nem tesszük, a sport elveszíti az összes értékét."