Nem várhattunk csodát

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.10.19. 22:27
Címkék
A selejtezőben pályára lépő mindhárom magyar fallabdázó vereséget szenvedett a Nissan Hungarian Open nyitó napján, így számukra gyorsan befejeződött a viadal.
Fülöp Sándor a selejtező harmadik kiemeltjével, a világranglistán 36. helyen tanyázó angol Barkerrel csapott össze, s bár nem nyert szettet, szégyent sem vallott. Török András is részsiker nélkül maradt, ellenben ő nagyon közel járt a világranglista-40. angol Barringtonhoz, az első számú magyar játékos, Krajcsák Márk pedig játszmát csent a szintén angol Walkertől, ám a végén szomorkodhatott. Tegyük hozzá, vérmes reményeink nem lehettek, hiszen Krajcsák világranglistás 102. helye is jócskán elmarad a többiek pozíciójától. Már csak egy magyarért, a főtáblára szabadkártyával jutó Szabóky Mártonért szoríthatunk, jóllehet számára csak a tisztes helytállás lehet a cél csütörtökön a földkerekség jelenleg hatodik legjobb versenyzője, a kanadai Power ellen. A Római-parti viadalra a kanadai Ryding nem jött el, így helyette a finn Tuominen került a főtáblára, a selejtező második fordulójára szerdán kerül sor.Nissan Hungarian Open, Férfi Világkupa-verseny, Római Teniszakadémia (a pénzdíj: 40 ezer dollár)
Selejtező. 1. forduló: Kemp (angol)-Balbo (francia) 3:0 (4, 6, 7), Koukal (cseh)-Stait (angol) 3:2 (-9, 7, -6, 12, 9), Garner (angol)-Rooney (ír) 3:1 (-9, 9, 9, 4), Razik (kanadai)-Drew (angol) 3:1 (-9, 11, 13, 8), Barker (angol)-Fülöp Sándor 3:0 (5, 7, 2), Barrington (angol)-Török András 3:0 (9, 6, 8), Walker (angol)-Krajcsák Márk 3:1 (8, 1, -8, 0), Bianchetti (olasz) erőnyerő.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
4 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
4 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
4 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
5 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
5 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik