Anglia: Beckham helyett Wright-Phillips?

2004.10.11. 13:43
Címkék
A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint Shaun Wright-Phillips, a Manchester City fiatal jobbszélsője kerülhet az angol labdarúgó-válogatott kezdőcsapatába a bordatörést szenvedett David Beckham kiválása után az Azerbajdzsán elleni szerdai vb-selejtezőn.Mivel azonban Wright-Phillips nem ugyanazon a poszton szerepel, mint Beckham, Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitánynak természetesen módosítania kell majd a taktikán.Becks még szombaton, a Wales elleni mérkőzésen kapott sárga lapot (így eleve nem léphetne pályára az azeriek ellen), ráadásul megrepedt az egyik bordája is, ami miatt néhány hetet ki kell hagynia."Ha Wright-Phillips játszik, nem hiszem, hogy három csatárral támadunk majd - mondta Eriksson. - Noha ő középpályás, valójában olyan, mintha támadó lenne. Őt nem arra fogom használni, hogy a pálya közepén szaladgáljon, mint Beckham vagy Lampard. Minden azon múlik, hogy inkább megtartanánk-e a Wales elleni felállást, vagy áttérnénk a 4-4-2-es hadrendre. Ezt még nem döntöttem el.""Ha kezdenék, az olyan lenne, mint egy álom, de a csapatot a főnök állítja össze, nekem meg az a dolgom, hogy eddzek, és drukkoljak azért, hogy bekerüljek" - kommentálta a híreket az apró termetű, villámgyors Wright-Phillips.
Legfrissebb hírek

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
8 perce

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
40 perce

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
1 órája

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
9 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik