A francia kapitány még türelmes

2004.10.10. 21:18
Címkék
"Még mindig a holtponton" - hirdeti címlapján a vasárnapi L’Équipe, beljebb pedig a holt- helyett immár elvesztegetett pontokról ír. A Le Monde internetes kiadása szerint a Domenech-éra első jelentős mérkőzésén sem sikerült eloszlatni a csapatépítés körüli kételyeket, és bár a Le Parisien tudósítója pozitívumokat is látott ("az akarat megvolt, és az összjátékban is akadtak jó periódusok"), ez a lap már a franciák továbbjutása szempontjából is értékeli az írek elleni 0-0-t, túl drágának ítélve az elveszített két pontot.
"Természetesen jobban örülnék három pontnak, mint egynek, de egyáltalán nem vagyok csalódott, sőt!" - kezdte értékelését Raymond Domenech, a második hazai vb-selejtezőjükön is 0-0-ra végző franciák szövetségi kapitánya. Az újságírók kérdő tekintetét látva így folytatta: "Az írek nagyon szervezetten és jól játszottak, különösen az első húsz percben okoztak sok gondot nekünk. Ami a mi csapatunkat illeti, tetszett, hogy sokkal jobban játszottunk, mint Izrael ellen, és számomra annak is van jelentősége, hogy ezúttal sem kaptunk gólt. A csapatépítés időigényes munkálatai közben meg kell becsülni az apró eredményeket is. Az is kedvező, hogy szombaton a csoport minden tagja elveszített két pontot."
Az írek nem különösebben bánkódnak amiatt, hogy győzelmi esélyüket elszalasztva csak egy ponttal térnek haza. "Fegyelmezett játékot kértem a csapattól, különösen védekezésben. Ezt meg is valósítottuk, az ellenfélnek nem volt helyzete. Úgy érzem, rászolgáltunk az egy pontra" - mondta a roppant elégedett Brian Kerr szövetségi kapitány, akinek az együttese kedvéért nem kevesebb mint 25 000 ír érkezett a Stade de France-ba.
Ahogyan Domenech is utalt rá, szombaton a csoport összes mérkőzése döntetlenre végződött, így a tel-avivi Izrael-Svájc "kisrangadó" is (2-2) - azaz teljesen nyílt a harc a továbbjutást jelentő helyekért. Az egyiptomi terrorcselekmények miatt gyászszünettel kezdődő izraeli meccs hőse a hazaiak támadója, Josszi Benajun volt, aki két szép góllal járult hozzá a pontszerzéshez. "Olyan felállásban játszottunk, hogy Benajun szabadon érvényesíthesse rendkívüli technikai adottságait" - adott háttérmagyarázatot játékosa villogásához Avraham Grant szövetségi kapitány. "A döntetlen igazságos eredmény, de csak jóval később derül ki, hogy szereztünk-e egy pontot, vagy elveszítettünk kettőt. Nagyon sok van még hátra ebből a sorozatból" - mondta a tisztes életkorához méltón bölcs svájci kapitány, Kobi Kühn.
Legfrissebb hírek

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
15 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
25 perce

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
1 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
2 órája