Palikék dobogósok

2004.10.02. 21:42
Címkék
A Palik László, Darázsi Gábor kettős a Fáraó-rali záró napján huszáros hajrát kivágva egy hellyel előrébb küzdötte magát az összetettben, így az egyhetes sivatagi száguldás végén felállhatott a dobogóra. A nissanos pilóta látványos fejlődést mutatott be az elmúlt időszakban: három évvel ezelőtt 11. volt, tavaly a hatodik, az idén pedig már a dobogóra is felállhatott. Pedig egyáltalán nem volt gondmentes a versenye.
Palik László elégedett lehet (Fotó: Farkas József)
Palik László elégedett lehet (Fotó: Farkas József)
Palik László elégedett lehet (Fotó: Farkas József)
Palik László elégedett lehet (Fotó: Farkas József)
Palik László elégedett lehet (Fotó: Farkas József)
Palik László elégedett lehet (Fotó: Farkas József)
"A harmadik naptól kezdve váltógondokkal küszködtünk, a végére már alig volt néhány fokozatunk - mondta Palik. - Próbáltam vigyázni a kocsira, ám amikor szombaton százötven kilométerrel a cél előtt elment a hátsó hajtásunk, besokalltam. A mögöttem álló Franco Picco megelőzött, én pedig eldöntöttem: győzelem vagy halál. Még mindig nem tudom elhinni, hogy sikerült a Dakar utáni második leghosszabb sivatagi versenyen dobogós helyen célba érnünk."
A Szfinx lábánál felállított céldobogón nagy volt az ünneplés, és nemcsak azért, mert Palikék harmadikok lettek, hanem azért is, mert a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó is teljesítette az ezer kilométeres versenytávot. "A technikai gondok miatt már a verseny elején elveszítettük az esélyt a jó helyezésre, úgyhogy csak teszteltünk - mondta Kis. - Örülök neki, hogy a korábbi évekhez képest alig ástunk - talán, ha kétszer öt percre kellett emiatt kikapcsolni a biztonsági övet -, no és persze örülök a csapattársam sikerének. Az utolsó napon segítettünk Lacinak, ahogy tudtunk." ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Soroksári összeomlás Zuglóban, a BVSC már három gólt szerzett a listavezető ellen

Labdarúgó NB II
7 perce

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
30 perce

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
32 perce

Matthew Richardson nem indul a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
1 órája

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
1 órája

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2 órája