A bajnoki cím a tét

2004.10.02. 21:34
Címkék
A vasárnap 10 órakor a budapesti Felvonulási térről induló 19. Plus Budapest nemzetközi maratoni verseny a Magyar Köztársaság 2004. évi maratoni országos bajnoksága is, így várhatóan a hazai élmezőny képviselői is rajthoz állnak.
Kálovics ezúttal minimaratonit fut (Fotó: Danis Barna)
Kálovics ezúttal minimaratonit fut (Fotó: Danis Barna)
Kálovics ezúttal minimaratonit fut (Fotó: Danis Barna)
Kálovics ezúttal minimaratonit fut (Fotó: Danis Barna)
Kálovics ezúttal minimaratonit fut (Fotó: Danis Barna)
Kálovics ezúttal minimaratonit fut (Fotó: Danis Barna)
A tavalyi férfi címvédő, Nagy László már benevezett a versenyre. A félmaratoni bajnoknő, Kálovics Anikó ezúttal a minimaratonin (7.5 km) áll rajthoz, hiszen ez a nap nem csak és kizárólag a 42 195 métert teljesítőké. Az előzetes nevezések szerint eddig 2500-an - ebből 900 külföldi - jelentkeztek a klasszikus táv teljesítésére, és természetesen ők lesznek a vasárnap főszereplői. A maratoni mezőnyében fut majd a többszörös bajnok és Európa-rekorder ultrafutó, Barbara Szlachetka, aki két műtét és kemoterápiás kezelések után "A rák ellen" feliratú pólóban futja le a távot. A lengyel futónőt több barátja kíséri a verseny alatt, akikhez csatlakozik Bérces Edit, többszörös világ- és Európa-csúcstartó, világbajnok ultrafutó is.
A Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium "Mozdulj, Magyarország!" akciójához tartozó eseményen reggeltől estig igazi fesztiválhangulat - bemutatók, koncertek - szórakoztatják a kilátogatókat. Az életmódkiállításon több mint tíz, egészséges életmóddal és sporttal kapcsolatos kiállító kínálja termékeit a nap folyamán. A maratonit három-, illetve ötfős váltók is teljesíthetik, a legnépesebb váltóhely a Lánchíd pesti hídfőjénél lesz, ahol három váltást is végignézhetnek a szurkolók. Az útvonal mentén több mint 30 zenekar adja a ritmust, buzdítja a versenyzőket és csalogatja tapsra a közönséget csaknem öt órán át. A zenei maratonin a klasszikustól a népzenéig, a gépzenétől a dobpergésig minden hallható lesz.
A futófesztiválon hagyományosan megrendezésre kerül a 7.5 kilométeres Plus Minimaraton, a 4 kilométeres Plus Maratonka és 800 méteres Kölyök Tibi Családi Futás is. Az idén először szerepel a programban a Plus gyaloglás (4 km) és a városligeti séta a Gyaloglás Világnapjának tiszteletére. Mindkét táv résztvevői csatlakoznak a GYISM "Tízezer lépés" akciójához.
Legfrissebb hírek

Soroksári összeomlás Zuglóban, a BVSC már három gólt szerzett a listavezető ellen

Labdarúgó NB II
7 perce

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
30 perce

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
32 perce

Matthew Richardson nem indul a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
1 órája

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
1 órája

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2 órája