Súlyemelés: a trénert is örökre száműzték a sportágból

2004.10.01. 21:09
Címkék
Az athéni olimpiáról doppingolás miatt kizárt két indiai súlyemelő mellett egy harmadikat is örökre eltiltott az Indiai Olimpiai Bizottság, mi több, edzőjüket is élete végéig száműzte a sportágból.
Az érintettek fellebbeznek a határozat ellen. Az IOB elnöke, Suresh Kalmadi bejelentése szerint az ötkarikás játékokon rajtavesztett Pratima Kumarihoz és Sanamacha Chanuhoz hasonlóan az áprilisi Ázsiai Játékokon pozitív mintát szolgáltató Sunaina Sunaina sem léphet többé versenypódiumra súlyemelőként. Közölte továbbá, hogy - mint az esetekért közvetlenül felelős - az érintettek nemzeti válogatottnál ténykedő edzője, Pal Singh Sandhu is életre szóló eltiltást kapott. A versenyzők felkészítésében ugyancsak részt vállaló fehérorosz vendégtréner, a versenyzőként olimpiai bajnoki címig jutó Leonyid Taranyenko - Kalmadi megfogalmazása szerint a főbűnös - "feketelistára került, már jeleztük is a nemzetközi szövetségnek, hogy az ő megbüntetéséhez is ragaszkodunk. Eljárni nem tudtunk ellene, mivel váratlanul összecsomagolt, és hazamenekült Indiából." Előzőleg az indiai súlyemelő-szövetséget átmenetileg kizárták a nemzetközi sportéletből, mivel három versenyzőjük doppingtesztje is pozitív eredményt hozott.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
2 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
3 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
3 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
3 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
3 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
4 órája