Rebellin nem kapott útlevelet

2004.10.01. 21:23
Címkék
Davide Rebellin álma nem válhat valóra: az olaszok klasszisa azt vette a fejébe, hogy borsot tör Franco Ballerini szövetségi kapitány orra alá, ugyanis a szakember a válogatott összeállításánál évek óta másokat favorizál (s hogy milyen sikerrel teszi, azt mutatja például Mario Cipollini 2002-es világbajnoki címe vagy Paolo Bettini athéni olimpiai aranyérme).
Rebellin terve az volt, hogy felveszi az argentin állampolgárságot, s kék-fehér mezben nyeri meg a veronai mezőnyversenyt. Az állampolgársággal nem volt gond, az argentinok boldogan befogadták a kitűnő kerekest, a legfrissebb világranglista ötödik helyezettje ugyanis egymaga a világ legerősebb 25 országa közé repíti a dél-amerikaiakat, ez pedig számtalan előnyt von maga után. A terv mégsem valósulhat meg: Rebellin a pénteki határidőre nem tudta bemutatni argentin útlevelét, s a versenybíróság úgy döntött, ennek hiányában a Világkupában vezető, ebben az évben három klasszikuson diadalmaskodó kerekes nem vehet részt a vasárnapi futamon.

Davide Rebellin egy banánhéjon csúszott el a vb-szereplését illetôen
Davide Rebellin egy banánhéjon csúszott el a vb-szereplését illetôen
Davide Rebellin egy banánhéjon csúszott el a vb-szereplését illetôen
Bosszankodtak az ausztrálok is, igaz, ők nem az argentin útlevél, hanem a veronai bűnözők miatt. Az auszik szállásáról a tolvajok nyolc értékes kerékpárt lovasítottak meg, több mint 35 ezer eurós (mintegy kilencmillió forintos) kárt okozva ezzel. Ez persze csupán az anyagi oldal, most az a kérdés, milyen géppel áll rajthoz vasárnap Cadel Evans, Matthew Hayman, Matt White és a kétszeres világbajnok Michael Rogers - többek között a felsoroltak kerékpárjai is eltűntek.
A világbajnokság pénteki programját a junior nők nyitották meg, a 74 kilométeres futamot a holland sor uralta, a győzelmet végül Marianne Vos szerezte meg az olasz Marta Bastianelli és Eleonora van Dijk előtt. Az egyetlen magyar induló, a BVSC-s Palotai Gabriella utolsóként ért célba, de nem lett utolsó, hatan ugyanis feladták a versenyt.
A 23 évnél fiatalabb férfiak futamában az olaszok szégyenszemre eltaktikázták magukat, s hazai közönség előtt még érmet sem sikerült nyerniük - pedig a hajrában igen kedvező pozícióban voltak az azúrkék mezesek, hárman is a kis élbolyban tekertek. A győzelmet végül a fehérorosz Szicu szerezte meg a holland Dekker és a dán Christensen előtt. Ebben a számban is nekünk jutott az utolsó célba érkező helye, de Vízer Barnabást (P-Nívó-Betonexpressz-FTC) mindenképpen dicséret illeti azért, hogy a magyar versenyzők számára kegyetlenül nehéz pályán egyáltalán teljesíteni tudta a távot - ez a 171 indulóból mindössze 84-nek sikerült. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
2 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
3 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
3 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
3 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
4 órája