Nincs mese: nyerni kell!

2004.10.01. 21:11
Címkék
Négy játszma után Vlagyimir Kramnyik egypontos előnyre tett szert Lékó Péter ellen a tizennégy játszmás profi-világbajnoki döntőn a svájci Brissagóban.
Az NSO ajánlja:

Az összes mérkőzés, Lékó Péter életútja, korábbi világbajnoki döntők:
Lékó-Kramnyik
Az NSO ajánlja:

Az összes mérkőzés, Lékó Péter életútja, korábbi világbajnoki döntők:
Lékó-Kramnyik
Az orosz címvédő a szombati, első találkozót megnyerte, az azóta lejátszott három összecsapás pedig egyaránt pontosztozkodással ért véget. A játék képe alapján a nyitó találkozónak is remivel kellett volna zárulnia, ám a világos bábukat irányító szegedi nagymester a végjátékban döntő hibát ejtett, és végül veszített. A második, harmadik és negyedik mérkőzésen pedig sem Kramnyik, sem Lékó nem tudott igazán nagy előnyre szert tenni, így egyikük győzelmére sem volt reális esély. Kramnyik taktikája borzasztóan egyszerű, folyamatosan öli a játékot. Ez ellen kell tenni valamit.
A következő két partit szombaton és vasárnap, azaz szabadnap nélkül játsszák le, így rendkívül nehéz hétvége elé néznek a játékosok és segítőik egyaránt. Az ötödik összecsapáson Lékó Péter a világos figurák mögött foglalhat helyet, immár harmadszor a páros mérkőzés folyamán.
A magyar nagymesternek öszszességében hét és fél pont kell ahhoz, hogy elhódítsa a trónt, míg Kramnyiknak csak hét egységre van szüksége az üdvösséghez. Az összdíjazás egymillió svájci frank, ebből a győztes 600 ezerrel, a vesztes pedig 400 ezerrel lesz gazdagabb.

Az NS szakértője: Ribli Zoltán olimpiai bajnok, nemzetközi nagymester

"Igen eseménydús spanyol megnyitású negyedik játszmát láthattunk. Kramnyik felvállalta a játékot, végig irányított. Péter egyelőre még nem merte megjátszani a szicíliai védelmet, mert az na- gyon kockázatos védelem, és egy esetleges vereség lényegesen rontott volna a helyzetén. A végeredmény, vagyis a döntetlen volt a maximum, amit a csütörtöki meccsből ki tudott hozni. Nagy kérdés, hogy a következő találkozókon mi történik majd. Amit Péter és szekundánsai világossal művelnek, az szinte semmi. Ezzel a színnel mindenképpen ki kellene találni valami újat, mert ez így nem mehet tovább. Ez nem világbajnoki szint. Szeretném már látni, hogy Péter igazán felkészült. Kramnyik taktikája nagyon egyszerű, az előny birtokában kivárásra játszik, lesi ellenfele hibáit.
A cím elhódításához Péternek az elkövetkező két világos partiból legalább egyet meg kell nyernie, mert ha ez nem történik meg, akkor már nincs túl sok esély a fordításra."

PROFI VILÁGBAJNOKI DÖNTÔ, BRISSAGO
Az állás: Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2770)-Lékó Péter (magyar, 2741) 2.5:1.5. Internet: www.worldchesschampionship.com
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
2 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
3 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
3 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
3 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
4 órája