Az NSO ajánlja:
A vb menetrendje
Futamról futamra
Katarban a meleg még légkondival is szinte elviselhetetlen, az első edzésnapon folyamatosan 38 fok volt. Ennél is kellemetlenebb, hogy a pálya egyetlen lelátóján egyetlen néző sem volt csütörtökön! A legnagyobb nehézséget mégis az aszfalt szolgáltatja, a szél által felvitt homok, a gumiréteg hiánya és a forróság miatt nagyon csekély a tapadás.
A 125-ösöknél Andrea Dovizioso délután egyeduralkodó volt, de Roberto Locatelli szintén nagyon magabiztos volt, és formája alapján veszélyes lehet Doviziosóra. Locatelli tempója nem a véletlen műve, hiszen egyelőre nincs csapata a 2005-ös szezonra, amiért mindenképpen hajtania kell. A magyarok közül a vírusos betegséggel küszködő Talmácsi Gábor a 14. helyen zárt, őt lapzártáig nem sikerült elérnünk. A 29. Tóth Imre ugyanakkor elmondta, hogy még fáj a Motegiben eltört jobb lába, viszont reménykedik, mert édesapja szerzett egy érzéstelenítő sprayt (a hivatalos orvosok csak a MotoGP menőivel foglalkoznak).
A 250-ben egyelőre úgy tűnik, hogy az új katari pálya elsősorban az apriliásoknak fekszik, az első négy helyen ugyanis képviselői találhatóak. Sebastian Porto a csúszós aszfalton nagyon otthon érzi magát, első volt a szabadedzésen, majd az időmérőn is a legjobb volt. Márkatársa, Manuel Poggiali viszont ki sem próbálhatta az új pályát, fallabdázás közben ugyanis beleesett egy üvegfalba, és csúnyán elvágta a bal vádliját, valamint a jobb térdét.

Rossinak egyelôre nem megy
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





