Hengerelt az Inter

2004.09.29. 23:10
Címkék
Mindenki másnál gyorsabban bekezdett a Valencia, a spanyol bajnok már az első percben bevette a Werder kapuját: Carboni passzát követően Vicente az ötös sarkáról vágta a hálóba a labdát. A folytatásban is inkább a vendégek maradtak lendületben, Di Vaio többször is növelhette volna az előnyt, ám nem tette.
Nagy árat fizetett ezért a spanyol csapat, a második félidőben ugyanis - nem sokkal Marchena kiállítása után - Klasnic belőtt passzát a teljesen egyedül hagyott Klose értékesítette, majd a hajrában az Eb-hős, ezúttal csereként beszálló Hariszteasz is betalált, és a Werder megszerezte az első győzelmét.
Brüsszelben sem kellett sokat várni az első gólra, Martins a 9. percben Adriano beadását tessékelte szemfülesen az Anderlecht kapujába. A fordulást követően aztán gyorsan dűlőre vitte a dolgot az Inter, előbb az első gólnál a feladó szerepét betöltő Adriano fejelt hét méterről a bal kapufa érintésével a gólvonal mögé, majd Sztankovics távoli bombája kötött ki a bal sarokban. Baseggiónak a hajrában szerzett gólja legfeljebb szépségtapasznak volt jó, pontszerzésre semmiképp.

ANDERLECHT (belga)-INTERNAZIONALE (olasz) 1-3 (0-1)
Brüsszel
V: Vasszarasz (görög). G: Baseggio (94.), ill. Martins (9.), Adriano (51.), D. Sztankovics (54.)
ANDERLECHT: Peersman - Deschacht, Kompany, L. Traoré, Borre - Hasi (Baseggio, 64.), Wilhelmsson, Zetterberg, Dindane - Jesztrovics (Jascsuk, 71.), M. Mpenza
INTERNAZIONALE: Toldo - Burdisso, Córdoba, Favalli (J. Zanetti, 52.) - Zé Maria, Sztankovics (Davids, 69.), Verón, Cambiasso - Emre - Adriano (Cruz, 67.), Martins

WERDER BREMEN (német)-VALENCIA (spanyol) 2-1 (0-1)
Bréma
V: Riley (angol). G: Klose (62.), Hariszteasz (84.), ill. Vicente (1.). K: Marchena (56.)
WERDER: Reinke - Fahrenhorst, Borowski, Ernst, Magnin - Schulz (Hariszteasz, 61.), Micoud, Valdez, Stalteri - Klose, Klasnic
VALENCIA: Canizares - Carboni, Navarro, Marchena, Curro Torres - Vicente (Moretti, 79.), Baraja (Sissoko, 74.), Albelda, Angulo - Di Vaio (Pellegrino, 57.), Corradi

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
5 perce

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
13 perce

Josh Allen és a Buffalo hosszabbítás után húzta be az MVP-k csatáját Los Angelesben – videó

Amerikai sportok
17 perce

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
41 perce

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
8 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
8 órája