Egy év múlva jön a világ

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.09.27. 21:46
Címkék
Pontosan egy év múlva kezdődik a budapesti világbajnokság - ez volt az apropója az Első Pesti Borházban rendezett sajtótájékoztatónak, ám volt más aktualitás is.
A nemzetközi szövetség (FILA) athéni kongreszszusán ugyanis elfogadta az új szabályrendszert, mely 2005. január 1-től lép életbe. Új szabályok, új lebonyolítási rendszer - nem is csoda, hogy a FILA "A birkózás új világa" néven hirdeti a sportág újjászületését.A jövő évi budapesti világbajnokság lesz az első, amelyet az új szabályok szellemében rendeznek, s ez lesz az első vb, amikor mindhárom fogásnem küzdelmeit egy helyszínen bonyolítják le. Ugyan egy év még hátravan a nagy eseményig, de a szervezőbizottság már sok mindent fedél alá hozott. A küzdelmeket a Papp László Budapest Sportarénában rendezik, és már elkészült a vb kabalája is, egy erőtől duzzadó fokhagyma (Hungarlic a neve). "A mi feladatunk, hogy emlékezetes versenyt rendezzünk tökéletes szervezéssel, a magyar birkózóké pedig, hogy mindent beleadva felkészüljenek a világbajnokságra, hiszen hazai közönség előtt szőnyegre lépni kivételes, ritka élménynek számít" - mondta Hegedüs Csaba, a honi szövetség, egyszersmind a szervezőbizottság elnöke, majd meglehetősen magasra helyezte a lécet: "Öt érmet várok a versenyzőinktől, és remélem, aranyéremből is több mint egynek örülhetünk majd."Budapest 1986-ban is rendezhetett már vb-t, a szövetség mostani főtitkára, Gáspár Tamás és a jelenlegi kötöttfogású szakágvezető, Komáromi Tibor szakágvezető akkor meg sem álltak az aranyéremig - a szövetségi kapitány pedig Hegedüs Csaba volt. Legutóbb a távoli 1991-ben örülhettünk világbajnoki aranynak Farkas Péter révén Várnában, úgyhogy mikor reménykedjünk az ínséges időszak megszakadásában, ha nem hazai szőnyegen? ---- T ---- 1
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
3 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
4 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik