Visszahívta az elnökség a fegyelmi bizottságot

2004.09.21. 22:00
Címkék
A Magyar Súlyemelő-szövetség elnöksége visszahívta az athéni olimpia doppingvétséggel vádolt magyar súlyemelőinek ügyében eljáró első fokú fegyelmi bizottságot, s helyette a három állandó taggal működő, rendkívüli fegyelmi bizottságot bízta meg az esetek hátterének felderítésével.
"Visszahívtuk a Dobos Béla vezette bizottságot, s a közgyűlésünk által eredetileg megválasztott bizottságnak adtuk át a feladatot, hogy végezze el a tényfeltárást a megadott időhatáron belül - erősítette meg Dolovai Tamás, az MSSZ elnöke. - Az előző testület csak szeptember harmincadikán kívánta a meghallgatásokat, egyúttal a fegyelmi vizsgálatot lezárni, így viszont csak egy napunk maradt volna, hogy elnökségi szinten véglegesítsük a Magyar Olimpiai Bizottság elé terjesztendő jelentésünket. Márpedig ha elfogadjuk a MOB-tól a támogatást, illik betartani is a MOB kérését, amely szerint harminc napon belül kell lefolytatnunk a fegyelmi vizsgálatot az elmarasztalt három súlyemelőnk ügyében" - mondta Dolovai Tamás. A rendkívüli fegyelmi bizottság megbízása azért érdekes, mert az MSSZ jogász végzettségű igazgatási alelnöke, dr. Dobos Béla korábban is hangoztatta, hogy a szabályzat szerint előbb elsőfokú, szükség esetén másodfokú fegyelmi testületet kell létrehozni, s csak újabb fellebbezés esetén kerülhet az ügy a dr. Bagi György vezette rendkívüli fegyelmi bizottsághoz. "A korábban lemondott tag, Mercsényi Gyula helyett Szemes Tibort jelöltem, ám Dolovai Tamás ragaszkodott Csigó Szabolcs delegálásához az elsőfokú fegyelmi bizottságba - mondta Dobos. - Én is kötöttem az ebet a karóhoz, ezek után javasolta Dolovai Tamás a bizottság visszahívását. Mint jogász, én ezt nem tartom elfogadhatónak, ráadásul furcsa a harmincnapos határidőre hivatkozása. Úgy gondolom, a MOB csak azt akarta, hogy ezen határidőn belül indítsuk meg az eljárást, hiszen egy ilyen folyamat akár negyvenöt napig is eltarthat. Most úgy néz ki a dolog, mintha a Legfelsőbb Bíróságnál tárgyalnák először az ügyet."
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtökön este

Európa-liga
17 perce

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
25 perce

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
44 perce

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
45 perce

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
1 órája

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
2 órája