Fazekas ügye a CAS-nál

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.09.16. 21:06
Címkék
Megérkezett a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a diszkoszvető Fazekas Róbert beadványa, aki szeretné visszakapni athéni aranyérmét.
A CAS egyelőre nem közölte, mikor foglalkozik az üggyel.
A Reuters információját Pál T. Gábor, Fazekas és Annus Adrián sajtótitkára is megerősítette. Hozzátette: pénteken az utólagos mintaadás miatt aranyérmétől szintén megfosztott kalapácsvető papírjait is elküldik a CAS-nak. Fazekast öt nappal korábban zárták ki a játékokról, mint Annust, ezért az ő esetében más volt a határidő. A diszkoszvető a döntő után nem tudott elegendő, 75 milliliternyi vizeletet produkálni, csak huszonötöt. Majd - mi-előtt a procedúra véget ért volna - távozott, így vétett a szabályok ellen, ezért megfosztották az első helytől. A magyar delegáció azzal védekezett, hogy Fazekas stresszes állapotba került, ráadásul a vizsgálatot végző orvosok megalázó helyzetbe hozták. A Reuters a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra hivatkozva azt írja, hogy az atléta egy speciális szerkezetet próbált használni, hogy ne a saját vizeletét kelljen leadnia. A mintaadásról készült jegyzőkönyvben azonban az ellenőrök erőszakoskodásáról és a segédeszköz használatáról sincs szó.

Fazekas Róbert is a sportdöntôbírósághoz fordul (Fotó: Unger Tamás)
Fazekas Róbert is a sportdöntôbírósághoz fordul (Fotó: Unger Tamás)
Fazekas Róbert is a sportdöntôbírósághoz fordul (Fotó: Unger Tamás)
Annus és Fazekas hazai fegyelmi ügyében újabb fejlemény, hogy itthoni jogi képviseletüket dr. Nemes András látja el, aki tagja a honi ügyvédi kamarának. Mint ismert, a korábbi tárgyaláson Eva Maria Barki jelent meg a dobóatlétákkal, a Bécsben élő magyar származású ügyvéd - mivel nem kamarai tag - nem láthat el jogi képviseletet Magyarországon. Annus védelmét valószínűleg nem is kell senkinek ellátnia idehaza, a kalapácsvető ugyanis a hazai atlétikai szövetségnek is elküldi visszavonulási nyilatkozatát. Mint Pál T. Gábor elmondta, Annus korábban ezt azért nem tartotta szükségesnek, mert a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek küldte el, amit elégségesnek vélt.
Ezzel a lépéssel az Athénban győző, ám az olimpia utolsó napján doppingvizsgálat megtagadásáért kizárt kalapácsvető két dolgot ért el: egyfelől a magyar sporttörvény értelmében ellene mint visszavonult sportoló ellen fegyelmi eljárást lefolytatni nem lehet, másfelől már senki sem kötelezheti doppingvizsgálatra. Ha döntését mégis megváltoztatná, egy éven belül akkor sem indulhatna versenyen az IAAF szabályzata szerint. Magyarországon pedig - ha az elkövetkező öt esztendőben ismét versenyezne - lefolytathatnák vele szemben a fegyelmi vizsgálatot.
Legfrissebb hírek

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
4 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
6 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
9 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–0

Foci vb 2026
16 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
22 perce

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
33 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
36 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
37 perce
Ezek is érdekelhetik