Magyar legenda a lapban

FÜREDI MARIANNE jelenti AthénbólFÜREDI MARIANNE jelenti Athénból
2004.09.14. 21:26
Címkék
Gondolták volna, hogy a magyar versenyzőket akkor érte a legnagyobb öröm Athénban - legalábbis idáig -, amikor a csapatvezetők plusz takarókat, pontosabban takarónak nevezett vékony valamiket szereztek és osztottak szét?
Pedig ez az igazság. Mert hiába van napközben meleg, kora este hirtelen lehűl a levegő, az éjszaka pedig kifejezetten hideg. Különösen azon a hegyek határolta területen, ahol a paralimpiai falu is fekszik. Nem csoda, hogy nemcsak a takaró kél el, hanem a vastag pizsama, sőt, a tréningruha is. És ha már szóba került az öröm: a paralimpia hivatalos lapja, a The Paralympian második száma kiemelt helyen foglalkozik úszóválogatottunk kitűnőségével, Vereczkei Zsolttal. A 27 éves versenyzőt legendaként aposztrofálják, és röviden ismertetik pályafutását. A cikk kiemeli, hogy 1992-ben 15 évesen nyerte első aranyérmét az 50 méteres hátúszásban, majd címét Atlantában és Sydneyben is megvédte. Ilyen sorozattal senki más nem dicsekedhet. A "legenda" egyébként már Athénban is több edzést tartott, kedden délelőtt és este is tesztelte a verseny színhelyét. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen érzés legendának lenni, így válaszolt: "Nagy öröm, de amióta megjelent ez a cikk, csak ezzel zrikál Becsó (Becsey János szintén paralimpiai bajnok úszó - a szerző), mást sem hallok tőle". A vizes létesítményekkel egyébként elégedettek versenyzőink, bár Engelhardt Katalin megfogalmazása szerint a sydneyi uszoda szebb és jobb volt, a vize is más, gyorsabb. Ô pedig csak tudja, hiszen rutinos versenyző, 1992 óta ott van a paralimpiákon - és talán mondani sem kell, neki is van már aranyérme. Hogy ne csak az úszókról, hanem a velük együtt már az első versenynapokon érmekért csatázó vívókról és cselgáncsozókról is szó essék: a paralimpiák történetében először tatamira lépnek a nők is, és lesz magyar versenyző is köztük, mégpedig a 70 kg nagy esélyese, a tavalyi világbajnokság aranyérmese, Nagy Sándorné. Kerekes székes vívóink pedig nemcsak az edzőteremben készülnek a nagy feladatra, hanem külsőségekben is: mindannyian piros-fehér-zöld gyöngyökből fűzött "karperecet" viselnek, amivel még otthon lepte meg a csapatot egyik edzőtársuk, és a lányok körme is nemzeti színekben pompázik.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
3 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
3 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik