A százezer önkéntes az olimpia szíve és lelke

2004.09.08. 20:31
Címkék
A szervezôbizottság elnök asszonya hálás a görök embereknek
A szervezôbizottság elnök asszonya hálás a görök embereknek
A szervezôbizottság elnök asszonya hálás a görök embereknek
A szervezôbizottság elnök asszonya hálás a görök embereknek
A szervezôbizottság elnök asszonya hálás a görök embereknek
A szervezôbizottság elnök asszonya hálás a görök embereknek
Még csak tizenegy nap telt el az athéni olimpia befejezése óta, így nem csoda, ha Görögországban egyelőre még mindig az ötkarikás játékok körül forog a világ. A szervezőbizottság elemzi a két hét alatt történteket, elnökének, Zsanna Angelopulosz-Daszkalakinak pedig most már arra is jutott ideje, hogy hivatalos ünnepség keretében megköszönje az athéni olimpián szolgálatot teljesítő mintegy százezer önkéntes munkáját. "Győztetek. Az egész világnak megmutattátok, hogy az önzetlen segítség fogalma létezik Görögországban, és amíg van ösztönző erő és cél, addig adni is képesek vagytok - mondta a szervezőbizottság vezetője. - Az a tény, hogy ebben a monumentális vállalkozásban közösen vettünk részt, örökre összeköt bennünket. Mostantól mindenkivel megoszthatjuk varázslatos élményeinket, és elmondhatjuk: én is ott voltam." Angelopulosz-Daszkalaki kiemelte azt is, hogy ő az önkénteseket tekinti az olimpia szívének és lelkének.
Legfrissebb hírek

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
26 perce

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
30 perce

NFL: hosszabbításban győzte le a címvédőt, nagy sikert aratott a Broncos – videó

Amerikai sportok
46 perce

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
50 perce

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
1 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2 órája