Armstrong: fizetni kell!

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2004.09.02. 23:00
Címkék
Victor Cordero, a szombaton rajtoló Vuelta a Espana főszervezője éles hangon bírálta a sportág legnagyobb sztárját, a hatszoros Tour de France-győztes Lance Armstrongot, mert az amerikai kerekes ebben az évben sem vállalta a részvételt a három legnagyobb körverseny közé tartozó spanyol háromhetesen.
A rajtlistán most is neves versenyzők sorakoznak (mint az amerikai Hamilton és Landis, a kazah Vinokurov, a német Zabel, az ausztrál O’Grady, az olasz Garzelli, Cunego és Petacchi, vagy a spanyol Heras, Valverde, Astarloa, Aitor González és Beloki), de Armstrong 1998 óta kerüli a Vueltát."Minden verseny nagyobb lesz, ha egy olyan kerekes is részt vesz rajta, mint ő - jelentette ki Cordero. - A kerékpársport rengeteget adott Armstrongnak, itt az ideje, hogy vissza is fizessen valamennyit. A kerékpár nem csak a Tour de France-ból áll, az idény nem ér véget július végén!"Armstrong első jelentősebb sikerét éppen a Spanyol körversenyen érte el 1998-ban, miután legyőzte a rákot (a texasi sportolót hererákkal és agydaganattal kezelték), negyedik helyezést szerzett az összetettben. Egy évvel később kezdte szárnyalását a Touron. Az amerikai kerékpáros még nem fejezte be az idényt, szeptember 12-én San Franciscóban a T-Mobile International nevű versenyen áll rajthoz. ---- E ---- B
Legfrissebb hírek

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
10 perce

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
20 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
26 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
35 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
52 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája