Nekünk az arany, ami számít

"Alapvetően mindegy, kivel találkozunk a döntőben, bárki ellen nagyon nehéz lenne - szögezte le Kemény Dénes. - Azaz, nem azért állunk óriási mérkőzés előtt, mert a szerbekkel találkozunk, hanem azért, mert ez az olimpiai finálé. Márpedig itt elég mókás lenne Egyiptommal meccselni. A tét óriási, de nem csak nekünk, nekik is, elvégre velünk kell játszaniuk."
A szerbekre egyébként irdatlan súly nehezedik: országuknak ez az utolsó esélye, hogy végre aranyat nyerjen Athénban. Egyébként is úgy mentek neki a játékoknak, hogy a pólósoknak végre győzniük kellene, ám ez az óhaj immáron követeléssé lett, miután a szerb kosarasok világbajnokként a nyolc közé sem jutottak, míg a címvédő röplabdázók elvéreztek a negyeddöntőben. Egyszóval a szavakkal visszaadhatatlan várakozás akár szárnyat is adhat vetélytársunknak, igaz, akár agyon is nyomhatja - Kemény Dénest ugyanakkor nem igazán izgatják ezek a kérdések. "A saját dolgunkkal foglalkozunk. Respektáljuk a szerbeket, de nem félünk tőlük."

Nincs is miért. Az egymás elleni mérleg több mint impozáns magyar szemszögből, az utóbbi években mindenképpen. Idén hetedszer találkozunk velük, azaz itt is, ott is nyitott könyvről beszélhetünk, Kemény mindazonáltal tett egy figyelemreméltó megjegyzést: "Iszonyatosan nehéz volt az orosz meccs, nem lesz könnyű ennél is nehezebbet vívni a szerbekkel. Az elődöntőben rengeteget úszó, bátran játszó, minden hibát azonnal megbüntető csapatot sikerült úgy legyőzni, hogy az utolsó ötven másodperc kezdetéig kétségessé tudta tenni a továbbjutásunkat. Nekünk erőt kell merítenünk abból, hogy legyőztük az oroszokat, és persze abból is, hogy idén többször is diadalmaskodtunk a szerbek ellen. A legfontosabb, hogy a harci szellem ugyanolyan jó legyen, mint eddig - de nem hinném, hogy ezzel bármiféle gond lesz vasárnap."

Azaz hátradőlésről szó sincs. "A játékosokat már az elődöntő estéjén az foglalkoztatta, mit s hogyan kell csinálnunk vasárnap" -, elégedettségről még kevésbé. "Eljutottunk a döntőbe, szeretnénk megnyerni, de azt egy évvel korábban is nyíltan elvállaltuk, hogy meg akarjuk védeni a címünket - közölte a kapitány. - Nem ígérem meg, mert eddig sem ígértem meg senkinek, hogy győzünk, azt viszont igen, hogy önbizalommal teli, a lehető legjobban felkészült csapatot látnak majd a szurkolók. Lehet, hogy kifogunk egy olyan ellenfelet, amelyik még nálunk is jobb lesz, mi azonban minden erőnkkel azon vagyunk, hogy nehéz legyen nálunk jobbnak lenni."

Az eddigi százszázalékos teljesítmény persze pumpálja pólósaink önbizalmát, senkiben sem motoszkál, hogy ennek előbb-utóbb meg kell törnie. "Nyilvánvaló, hogy egy vereségből sokat lehet tanulni, és össze is rázza a csapatot, míg egy győzelemből nehezebb hasznos tanulságokat levenni, de talán nekünk sikerült. Ráadásul nem úgy nézem, hogy borzasztó nagy szükség lett volna a csapat összerázására" - jelentette ki Kemény, jelezvén, hogy együttesének 13 tagja tökéletes egységet alkot. "Ezen az olimpián már mind a tizenhárom játékos tett hozzá valamit a csapat teljesítményéhez a kritikus pillanatokban, ennélfogva felesleges lenne azt fejtegetni, hogy ki lehet a finálé főhőse, kitől várhatunk nagy produkciót - mondotta a mester, aki zárszóként még a taktikai újításokról is ejtett néhány szót. - Van még a tarsolyban olyan elem, amellyel meglephetjük a szerbeket, de úgy gondolom, ők is képesek lehetnek meglepni bennünket."
Egy biztos: óriási ütközet lesz. Miképp az is: ezúttal nem fogunk olyan felhőtlenül szórakozni, mint négy éve, az oroszok elleni döntőn. Vagy ha mégis, az a világ nyolcadik csodája lenne.
Meg a magyar vízilabda nyolcadik ötkarikás aranyérme.


---- Hasonló mumusaivá váltunk 2000 óta a szerbeknek, mint nekünk voltak az olaszok 1997 előtt.
2000-ben Sydneyben kikaptunk tőlük a csoportmeccsen, az elődöntőben viszont mi nyertünk egy góllal (1-1).
2001-ben, a Duna-kupán megvertük őket, az Eb csoportmérkőzésén ugyanezt tették ők velünk, és szintén arattak egy egygólos sikert a fukuokai vb középdöntőjében (1-2 - összesítésben 2-3).
2002-ben az Unicum-kupán egy 3-0-s utolsó negyeddel fordítottunk ellenük, majd azóta is sokat emlegetett módon, a Világkupán három nap alatt kétszer is megvertük őket 4000 gyűlölködő drukker társaságában, másodjára az elődöntőben (3-0, 5-3).
2003-ban az Eb csoportmeccsén 4x7 perc alatt döntetlenre végeztünk velük, a hirtelen halálban viszont Sapics a javukra döntött, ugyanakkor a budapesti Világliga-selejtezőn néggyel ütöttük meg őket (1-1, 6-4).
2004-ben a Világliga négy csoportmeccsén háromszor diadalmaskodtunk ellenük, majd a döntőben is jobbnak bizonyultunk náluk, végül az olimpia nyitó mérkőzésén megint egy 3-0-s utolsó negyeddel, 6-4-gyel söpörtük be a két pontot (5-1, 11-5). ---- Kapusok. Kulcskérdés, kinek lesz jobb napja, Szécsi Zoltánnak vagy Denisz Sefiknek. Szécsi az oroszok ellen, az első félidőben bizonytalankodott, utána viszont két negyeden át nem kapott gólt, ami fantasztikus produkció. Sefik elsőrangúan nyúlkált a spanyolok és a görögök ellen, azt azonban tudjuk, a mediterrán lövőteszt azért nem annyira megoldhatatlan. Nekünk eddig sikerült "kilyukasztanunk", ugyanakkor tény: ellene nem elég vagy erősen, vagy pontosan lőni.

Sapics. A magyar-szerb mecscsek egyik leglényegesebb pontja, hogy mit tud nyújtani a gólgép. Amikor ki tudjuk kapcsolni, általában nyerünk. Amikor nem, övék a pálma. Az eddigi mérleg azt mutatja, Kiss Gergő és Benedek Tibor hatékonyan munkálkodott.

Kásás. Ha úgy játszik, mint eddig, szép napunk lesz.

Agresszió. A szerbek sosem mennek a szomszédba a brutalitás határát súroló megoldásokért (lásd Molnár orrsérülése a nyitómeccsen, plusz Csirics pofonja Szécsinek). Kérdés, élnek-e a kétélű fegyverrel, mert: 1. olimpiai döntőn nem nagyon szoktak végleg kiállítani; 2. ha mégis - a Világliga-finálén három szerbet is kizavartak -, akkor saját magukba döfték a kést.