Bronzéremért játszhatnak a fiúk

No, nem szabad ezért elmarasztalni a magyar szurkolókat, vélhetően csak lassan értek át a Helliniko-sportcsarnoktól meglehetősen távol eső szkíniaszi kajak-kenu pályáról, de az első félidő közepére már kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A vízparton négy éremnek, köztük egy aranynak tapsolhattak, vajon a kézilabdapályán közelebb kerülünk-e a medáliához? Merthogy a magyar csapat, amely kimondottan az éremszerzésért szállt harcba, az olimpiai döntőért játszott péntek délután. Az ellenfelet, Horvátországot mindenképpen el akarták kerülni a mieink a negyeddöntőben, de itt már muszáj volt megmérkőzni velük. Több ismerős is akadt a délszlávok soraiban: a csapatkapitány Goluza jelenleg is a Fotex-Veszprém játékosa, Dzomba éppen most igazolt el onnan a Ciudad Realhoz, míg a cserekapus Sola éppen most érkezett a királynék városába.
A két tábornak köszönhetően remek kézilabdahangulatban kezdődött a mérkőzés, a hangosbemondó pedig hiába igyekezett figyelmeztetni a nézőket, hogy ne fütyüljenek az ellenfél támadása közben... Sokáig fej fej mellett haladt a két együttes, egy gólnál többel senki sem vezetett. 8-6-nál lett először kettő a horvátok előnye, ekkor egy bután eladott labdából lefordultak, s máris három volt a hátrányunk. Ez mintha megfogta volna a csapatunkat, jobb volt ekkor az ellenfél, fokozatosan növelték az előnyt. A támadásaink jók voltak, bejöttek a lövések, de hátul rengeteget hibáztunk, amit a rutinos horvátok ki is használtak. Amikor már öttel mentek déli szomszédaink (13-18), akkor magához tért a csapat (vagy ők kezdtek el könnyelműsködni), s huszáros hajrával kétgólosra faragtuk a lemaradást, így 16-18-cal fordultunk. Nagyon erős ellenféllel játszottunk, minden dicséretet megérdemel a magyar válogatott, hogy így tartotta magát az atlantai aranyérmessel szemben, s a második játékrész kérdése az volt, sikerülhet-e a még nagyobb bravúr?

Az első percek nem ezt sugallták, ismét hamar megnyugtató előnyre tettek szert a horvátok. Megnyugtató, számukra, bezzeg mi meg idegeskedhettünk. A kapuban ezúttal Fazekas Nándor próbálta meg fogni a lövéseket, előbb kevesebb, majd egyre több sikerrel. Ez persze önmagában még kevés a sikerhez, legalábbis ezúttal kevés volt. A horvátok azért megtalálják a rést a magyar pajzson, ha kell beállóból, átlövésből, földről, szélről lőnek, elég széles a repertoáruk. Hogy nekünk semmi sem jön össze, ez kicsit túlzás, de szerencsénk az nincs. A horvát kapuba érkezett Sola, a Fotex leendő kapusa. Fog hetest, átlövést, szélsőbetörést. Középen néhányszor eladjuk a labdát, leindítanak, máris hattal mennek. A világbajnok ellen a vége előtt tíz perccel ez szinte behozhatatlan hátrány. Skaliczki kapitány kavarja a kártyákat: nincs egymás után két olyan támadásunk, amelyben ugyanabban az összeálllításban és taktikában fejlődnénk fel.

Ez azonban csak annyira elég, hogy kicsit megközelítsük az eredményt inkább már tartó ellent. A hajrát viszont így is szorossá tudnánk tenni - bár a horvátok azért annyira még nem ültek le, hogy ebből biztosan mi jöttünk volna ki jobban -, ám Fazakes hiába véd remekül és indít parádésan, a robogó Pásztor ziccerét védi a vége előtt két perccel Sola. Marad a három közte. A horvátok ezt követően már ráülnek az eredményre és a labdára, maradna a háromgólos különbség, ha az utolsó másodpercben Pásztor nem lőne még egy gólt akkor, amikor a horvátok közül már mindenki ünnepel.
Vége...
A vége 33-31, nem ide...
Szégyenkeznünk azonban nem kell: a világbajnok ellen buktunk el egy férfias ütközetben. Vigasznak marad a bronzmeccs.
Az igazi vigaszt azonban a bronzérem jelenthetné...

---- Skaliczki László: "Ezt beszoptuk, mint a torkos borz... Gratulálok a horvát válogatottnak, sok sikert kívánok nekik a döntőben. A védekezésünk nehezen állt össze, emiatt elbizonytalanodtunk, ez meglátszott a támadásainkon is, hektikus játékot nyújtottunk az elején. Mindkét félidő második része volt jobb, ekkor legalább a küzdőszellemünk dicsérhető volt, de éppen a szünet után kellett volna megfogni a meccset. Nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket, csupán szakaszokban, egyetlen kulcsjátékosom sem nyújtott egyenletes teljesítményt. A horvátok uralták a meccset, szinte esélyünk sem volt. Nagyon rutinos csapatot alkotnak, velünk ellentétben számtalan ilyen találkozót játszottak már. Elégedetlen vagyok a mai játékkal, de van még egy mérkőzésünk, a bronzmeccs, melyet meg akarunk nyerni - most válik el a tüdő a májtól, hogy fel tudunk-e állni."

Fazekas Nándor: "Az első félidőben kicsit megilletődötten, megijedve léptünk pályára. A horvátoknál minden poszton világklasszisok játszanak, s velünk ellentétben a kispadjuk is hasonlóan erős. Szerencsénk sem volt, a kipattanók például mindig hozzájuk kerültek. Érmet akarunk nyerni, ezért a bronzmeccsre nagyon készülünk, ugyanilyen elszántan fogunk játszani!"

Lino Cervar: "Minden játékosom nagyon akarta a döntőt, mert ezzel óriási örömet szereztünk az értünk otthon szurkoló honfitársainknak. A sérült Sulic hazulról hívott telefonon és sírt örömében. Elégedett vagyok, mert a sok sérülés ellenére, négy kulcsjátékosunk nélkül jutottunk döntőbe. Ezt kevesen hitték, de bebizonyosodott, hogy érdemes volt sokat gyakoroltatnom a fiúkat, akik ismét láthatták, az edzőnek mindig igaza van. Hittem bennük, ők pedig világbajnokhoz méltó teljesítményükkel bizonyítottak." ---- Nagyobb tűz kellett volna

Tisztességes eredményt értünk ela világbajnok ellen. A mérkőzés jó reklámja volt a sportágnak, mert sok gól született, keveset szabálytalankodtak a játékosok, látványos volt a csata. A horvátok végül megérdemelten győztek, ám nekem akad némi hiányérzetem. Nagyobb tüzet, akarást vártam a magyaroktól. Mintha nem hitték volna el, hogy lehet esélyük, s megelédedtek az oroszlán bajszának megrángatásával. Amikor megközelítették a világelsőt, az megrázta magát és újra elhúzott. A Balic, Vori-tengellyel nem tudtunk mit kezdeni. Kapusaink sem úgy védtek, mint eddig, bár Fazekasnak akadtak jó sorozatai. Harmincegy gólt lőttünk a világbajnoknak, ez rendben. Ám a bekapott harminchárom nagyon sok.

Kovács Péter (vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik, BEK-győztes, világválogatott, az évszázad magyar kézilabdázója)