Chelsea: látványos javulás

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2004.08.25. 22:57
Címkék
Mégiscsak lehet valami egyéb is ebből a Chelsea-ből, mint egy folyton 1-0-ra nyerő csapat.
Drogba csendre intette kritikusait
Drogba csendre intette kritikusait
Drogba csendre intette kritikusait
Drogba csendre intette kritikusait
Drogba csendre intette kritikusait
Drogba csendre intette kritikusait
José Mourinho társulata, amelyet szerfölött unalmas produkciója miatt rengeteget bíráltak az első két forduló után, harmadik mérkőzésén már két gólt lőtt, ami ugyan még mindig nem egy gálaelőadás, de a játék egybehangzó vélemények szerint sokkal szebb volt, mint eladdig.
Kár, hogy a - szó szerint - látványos javulás éppen a Crystal Palace ellen következett be, Király Gábor és Torghelle Sándor együttese így nem tudott elmozdulni az utolsó helyről. Igaz, egyikük sem játszott, mert Király helyett edzője továbbra is Julian Speronit favorizálja, Torghellét pedig a sérülése tartja távol még a kispadtól is.
Ami a meccset illeti: jól mutatja, milyen rettenetesen erős keretből válogat Mourinho, hogy a Birmingham ellenihez képest öt helyen megváltoztatta a pályára küldött tizenegyet, de az egy jottányit sem gyengült a manőverrel. Didier Drogbát már egy ideje gúnyos megjegyzésekkel zaklatták a Palace-szurkolók, azt hányva a szemére, hogy még mindig adós az első találattal, de kisvártatva elhallgattak, mivel a francia csatár a 27. percben Speroni hálójába bólintott. A hazaiak a második félidőben bátrabban futballoztak, azonban az egyenlítés elmaradt, helyette a Chelsea-ben először kezdő Tiago Mendes lőtt hatalmas gólt.
A szintén kedd este játszó Birmingham Emile Heskey jól irányzott fejesével legyűrte a Manchester Cityt, amelyben egyedül James kapus nyújtott jó teljesítményt, miközben Anelka számtalan helyzetet kihagyott.
Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
12 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája