Waldner még mindig zseniális

Vágólapra másolva!
2004.08.22. 21:50
Címkék
Női egyesben megszületett a harmadik kínai arany a Galaci-sportcsarnokban.
Az NSO ajánlja:

A magyar indulók:




Az adatlapja
Asztalitenisz az olimpián

Az olimpia teljes programja
Az NSO ajánlja:

A magyar indulók:




Az adatlapja
Asztalitenisz az olimpián

Az olimpia teljes programja
A világranglistán éllovas Csang Ji-ning a döntőben fölényesen, négy játszmában nyert az észak-koreai Kim Hjang Mi ellen. (Az utóbbitól kapott ki egyébként Fazekas Mária a második fordulóban.)
Nem sikerült a férfi egyes fináléjába jutnia a 38 éves legendának, a svéd Jan-Ove Waldnernek. A barcelonai ötkarikás játékok aranyérmese, Sydney ezüstérmese (négy éve Kung Ling-hujtól kapott ki a döntőben) egyetlen európaiként került a legjobb négy közé, s igaz, hogy már "csak" 20. a világranglistán, még mindig zseniális megoldásokra képes - bizonyította ezt a német Timo Boll elleni negyeddöntőben is. A legjobb négy között azonban győzött a fiatalság, a lendület. Waldner briliáns labdamenetekkel fűszerezett öt játszmában vereséget szenvedett a világranglistán harmadik dél-koreai Rju Szeung Mintől. A másik elődöntőben kisebb meglepetésre a világelső kínai Vang Li-csin kikapott honfitársától, a világranglista-4. Vang Haótól. Ha hétfőn Vang Hao is nyer, négyből négy lesz a kínaiak mérlege…

Női egyes
1. Csang Ji-ning kínai
2. Kim Hjang Mi KNDK-beli
3. Kim Kjung A dél-koreai
Legfrissebb hírek

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
8 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
10 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
11 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
23 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
32 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
42 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
46 perce

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik