Vívás: Kovács bravúrjával az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2004.08.22. 09:58
Címkék
A Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván összeállításban szereplő férfi párbajtőrcsapatunk a negyeddöntőben Ukrajna ellen lépett pástra. Az elején megszereztük ugyan a vezetést, de elhúzni nem tudtunk. Sajnos, mert az ukránok gyorsan kiegyenlítettek és a vezetést is megszerezték. 5-2-es vezetésünk után Imre első meccsén csinált mínusz ötöt és azt az előnyt végig meg tudták tartani az ukránok, így üldözni kényszerültünk őket, de az egy-két találatos előnyt tartani tudta az ellent. Az utolsó körnek mínusz hárommal vágtunk neki. Boczkóra nem lehet panasz, Kovács inkább adott, mint kapott, Imre volt a csapatból az, aki elveszítette a fonalat, utóbbi egy találkozóját hozta ikszre. Boczkó mínusz egyre hozta a különbséget Kovács záró asszója előtt. Kovács pedig már a vezetést is átvette! 19 másodperccel a vége előtt kettővel 11-nél már hárommal vezetett a magyar vívó! A különbség négyre nőtt, végeredményben nem sokat változtatott: nyertünk! Az elődöntőben Egyiptomot 41-30-ra legyőző oroszokkal mérkőzhetünk.
Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
4 perce

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
13 perce

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
13 perce

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
27 perce

Dancsházy-Nagy Tamás: Nem szabad, hogy az elmaradt asszó megzavarja a fejeket

Egyéb egyéni
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik