Evezés: ötödik lett a Varga, Hirling páros

SZ. N. T, K. E.SZ. N. T, K. E.
Vágólapra másolva!
2004.08.22. 12:45
Címkék
Ötödik helyen végzett a férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyében a Varga Tamás, Hirling Zsolt kettős. A magyar egység végig a mezőny második felében evezett, így nem volt esély az éremszerzésre. Az aranyérmet a lengyel egység szerezte meg.
A magyar hajó rutinosabbnak nevezhető tagja, a korában egyéniben is versenyképes, összetett Vk-bronzérmes Varga Tamás a döntőt követően kimondta: éremért mentek az olimpiára, de nem igazán lehet csalódott a döntőt követően, mert egy nagyon erős futamban értek be ötödikként. Kiemelte, hogy a lengyelek igazából becsapták a világot, de a riválisokat mindenképpen. Évközben kevés versenyen indultak, akkor sem a könnyűsúlyúak között. Aztán már az olimpián a selejtezőben és a középdöntőben visszafogott teljesítményt mutattak, de így utólag már tudni: csak annyit adtak ki magukból, amennyi kellett. Varga szerint nincs mese: még több munka kell tőlük a jövőben, hogy előre tudjanak lépni.
Vargáék taktikája a már megszokott volt: 1200-nál indították meg a hajót, de ez most csak arra volt elegendő, hogy a hatodik helyről egyet előrelépjenek, megelőzve a japánokat. Egy darabig úgy tetszett: van a hajóban több is, hiszen versenyben volt a negyedik helyért, de végül a riválisok is tudtak erősíteni.
A pályával kapcsolatban varga még annyit elárult: tökéletes volt. Ezúttal nem fújt a szél, ami a kajak-kenu versenyek közeledtével igazán okot adhat a magyar örömre.
Érem nélkül maradt tehát a magyar evezőssport Athénben, amely pedig két éremesélyes hajóval várta az ötkarikás játékokat Ebből ugye a sydneyi olimpiai ötödik helyen végzett, kétszeres világbajnok Haller Ákos, Pető Tibor összeállítású magyar hajó el sem indulhatott, miután utóbbi lecserélte a szakvezetés. Haller, immár Bencsik Gáborral végül a B-döntőben lett negyedik, így összetettben a 11. helyen végeztek.
A Sydneyben elért ötödik helyet követően tehát ezúttal is be kellett érnünk ugyanezzel a pontszerző hellyel, és csupán ezzel az egy döntővel.
Legfrissebb hírek

Vizes vb: Ábrahám Minna és Márton Richárd is bejutott a középdöntőbe

Vizes vb 2025
11 perce

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
7 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
7 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
8 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
8 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
8 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik