Elutasított óvás Bedák-ügyben

Vágólapra másolva!
2004.08.22. 22:31
Címkék
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) a várakozásoknak megfelelően elutasította a magyar csapat óvását, amelyet az 54 kilós Bedák Zsolt péntek esti veresége miatt nyújtott be.
A panasz az ukrán Makszim Tretyak elleni találkozó vezetőbírójának ténykedése miatt fogalmazódott meg, a magyarok szerint ugyanis a kameruni Mbemap Moise Mfongwot számtalanszor indokolatlanul szakította félbe a mérkőzést, akadályozva ezzel a támadó felet, azaz Bedákot.Csötönyi Sándor elnök tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség felemás ítéletet hozott, hiszen a panaszt elutasította ugyan, tehát a mérkőzés eredményét jóváhagyta, ugyanakkor a kamerunit eltiltotta. A döntéssel immár véglegessé vált, hogy a magyar versenyzők számára befejeződött az olimpia.A magyar színeket öt öklöző (Bedák Pál és Zsolt, Káté Gyula, Balog Vilmos és Balzsay Károly) képviselte a játékokon, akik nem váltották meg a világot: összesen öt vereséget és két győzelmet jegyeztek, és egyikük sem került a legjobb nyolc közé.
Legfrissebb hírek

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
9 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
11 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
12 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
24 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
33 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
43 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
47 perce

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik