Vívás: Nemcsik elődöntős!

Vágólapra másolva!
2004.08.14. 12:07
Címkék
Egyedüli magyarként a férfi kardozók egyéni küzdelmében a legjobb nyolc közé jutott Nemcsik Zsolt a negyeddöntőben a világranglista harmadik helyén álló román Covaliuval mérkőzhetett. Korábban mindössze kétszer találkozhattak egymással, egymás elleni mérlegük 1-1es eldöntetlen. Az első találatot az ellenfél vitte be és kézben tartotta az irányítást. Nemcsiknek kapaszkodnia kellett: 5-5-nél érte utol az ellent. Mínusz háromról jött fel a magyar kardozó, majd a vezetést is átvette, igaz csak rövid időre: 6-6. Fej-fej mellett haladtak, a szünetben 8-7 volt az állás, nem oda… 11-9-nél kettővel vezetet a magyar fiú, majd egyet megint ő vitt be. 12-9 után azonban kiegyenlített az olimpiai címvédő román: 12-12. A következő találat azonban Nemcsiké: 13-12. De csak rövid ideig: 13-13. Előny ott: 13-14. Nemcsik bírja idegekkel: 14-14! Döntő tus: megvan, 15-14!
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
22 perce

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
1 órája

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban; nagy erősítések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
1 órája

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, ám így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik