Vívás: Nemcsik bejutott a tizenhat közé

Vágólapra másolva!
2004.08.14. 09:56
Címkék
Nemcsik Zsolt, a Vasas kardozója a férfi egyesek küzdelmeiben a harminckettő között a kínai Huanggal meccselt. Nemcsik kezdett jobban, vezetett is 3-1-re, ám a kínai kardozó előbb egyenlített, majd két találattal elhúzott. A szünetet követően Nemcsik feljött és visszavette a vezetést, de ezután is fej-fej mellett haladtak. 12-12-t követően két találattal elhúzott a magyar, majd elsőre bevitte a döntő találatot. 15-12, ide. Nemcsikre a tizenhat között Ferjancsik Domonkos vár rá, persze ha utóbbi továbbjut.
Legfrissebb hírek

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
10 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
12 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
28 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
52 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
52 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
56 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
1 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik