A válasz: nem
A kérdés ugyanaz, mint az efféle helyzetekben általában. Mint női kéziseink sydneyi döntője után. Vagy mint Bárdosi Sanyi fináléját követően. Vagy mint Güttler Karcsi szöuli egyszázadosánál. Vagy mint Hajtós Berci randán elcsalt barcelonai dzsúdódöntőjénél.
A gyilkosan rövid választ többnyire megkapjuk négy, nyolc, tizenkét év múlva.
Nem.
Alapvetően ez a leginkább lélekbe markoló. Egy olimpián elverekedni magunkat addig, hogy már csak azt az utolsó meccset, métert kelljen hozni, és ott vagyunk fent, a dobogó, a világ, az Olümposz tetején.
Négyévente kell azon a szent napon fizikailag és mentálisan tökéletes egyensúlyba jutni. Négyévente lehet. Mostanság már az is bravúr, ha egyáltalán a részvételt kivívja valaki. És aztán aznap belevágni a közepébe, segítségül hívni Fortunát - majd feltenni a koronát mindarra, amit addig a kiválasztott elvégzett. Visszaigazolni az összes szenvedést, elfeledni minden vereség és gyarlóság okozta kínt és keservet. Magyarországon egy kardvívó ezt csak akkor mondhatja el magáról, ha aranyérmet nyert. Az ősök túl magasra tették a mércét.
A Nemcsik Zsolt mögött ülő Szabó Bence aznap a világ legjobbja volt. Lehet, hogy huszonnégy órával korábban kiesett volna a tizenhat között, s lehet, hogy másnap az elődöntőben megállította volna Scalzo. Csakhogy a kard egyéni viadalának napján Bence végigvágtázott a mezőnyön. Azóta ő etalon.
Továbbá élvezi az akkori diadal összes gyümölcsét. Magyarországon egy olimpiai bajnok, tudjuk, feljebb van egy polccal. Nem csak az életjáradékról beszélek, habár manapság az sem jön rosszul. Egyáltalán: ajtók nyílnak meg,
címlapfotók készülnek, show-kba hívják, akár reklámfilmekbe is, ha jól eladja magát, gond nélküli lesz az unokája
élete is.
Az ezüstérmeseket - minthogy bajnokból van bőven - nem igazán rajongják körbe, viszont elég sokszor megkapják azt az idétlen kérdést, hogy mit lehetett volna másképp csinálni.
Nemcsik Zsoltnál ez annyiban súlyosbodik, hogy neki rendszeresen két mozdulatsorra kell majd visszaemlékeznie. Hogy 14:13 után mit és hogyan kellett volna. Ha csak az egyiket…
Feljebb lenne egy polccal. Ajtók. Címlapfotók. Show-k. Reklámfilmek.
Ehelyett marad a maró keserűség. És a kérdés: lesz-e ilyen alkalom még egyszer?
Augusztus 14.
Az istenek a helyükre estek
Legfrissebb hírek
