Chevanton gyors góllal nyitott

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2004.08.07. 22:33
Címkék
Huszonhárom esztendős átkot tört meg a Ligue 1 péntek késő esti nyitányán a Lyon: a címvédő piros-fehér-kékek 1981 óta most először nyertek az első osztályú bajnokság első fordulójában.
Chevanton már az elsô percben csendre intette az ellenfél szurkolóit
Chevanton már az elsô percben csendre intette az ellenfél szurkolóit
Chevanton már az elsô percben csendre intette az ellenfél szurkolóit
Chevanton már az elsô percben csendre intette az ellenfél szurkolóit
Chevanton már az elsô percben csendre intette az ellenfél szurkolóit
Chevanton már az elsô percben csendre intette az ellenfél szurkolóit
A bajnokcsapat Coupet kapus bravúrjainak köszönhette, hogy a hajrában egyáltalán még versenyben volt - akkor viszont Giovane Elber egy védelmi megingást kihasználva be is lőtte a mindent eldöntő gólt. "Egészen kiválóan védekeztünk, és bebizonyítottuk, hogy a csapategyésg a régi" - üzent a keret meggyengülése miatt aggódóknak Paul Le Guen vezetőedző.
Idegenben lépett pályára a legutóbbi BL-döntő vesztese, a Monaco is, és nagy vetélytársához hasonlóan egy dél-amerikai légiós góljával vitte haza a három pontot. Alig kezdődött el a mérkőzés, amikor egy tetszetős adogatás végén Chevanton két saint-étienne-i védőt is lóvá tett, majd a hálóba lőtt. A folytatásban az újonc zöldek mindent megtettek, hogy legalább pontszerzéssel ünnepeljék visszatérésüket az élvonalba, ám kevés helyzetükből egyet sem tudtak gólra váltani. "Még időre van szükségünk, hogy igazán összeálljon a csapat. Mindenesetre minden győzelem segíti a munkánkat" - véleményezte a történteket Didier Deschamps, a hercegségbeliek edzője.

Az NSO ajánlja:

Fordulóról fordulóra
A presztízsnek megfelelően küzdelmes, ám helyzetekben nem bővelkedő mérkőzést vívott egymással szombat este a Marseille és a Bordeaux. A hazaiak jóval többet támadtak, Rool kiállítása következtében az utolsó húsz percben emberelőnyben játszhattak, és a hosszabbításban Battles bombájával nyertek is.
Legfrissebb hírek

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
12 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
16 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
40 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
51 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
57 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
59 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
1 órája

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik