Megvan Magath első trófeája

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.08.02. 22:23
Címkék
Felix Magath az első adandó alkalommal megkezdte a trófeagyűjtést a Bayern Münchennel, miután új csapatával megnyerte a Német Ligakupát.
A bajor gárda a több mint egy órán keresztül simának tűnő döntőt végül csak nagy nehézségek árán tudta diadallal zárni, miután háromgólos előnyéből egyet sikerült azért megtartania.
Magath számára nem rossz előjel ez a nyitás, hiszen 1998-ban elődje, Ottmar Hitzfeld is egy Ligakupa-sikerrel kezdte meg müncheni pályafutását. Utána jött még három ilyen diadal, négy bajnoki cím, két Német Kupa-győzelem, egy-egy Bajnokok Ligája- és Világkupa-siker. Ha Magath már csak megközelíti ezt az eredménysort, már senki sem lesz vele elégedetlen. Ha pedig felül is múlja, ő lesz minden idők legeredményesebb Bayern-edzője… Ebbe az irányba főképp Sebastian Deisler segítségével tette meg az első lépést Magath: az egyelőre még inkább csak ígéret, mintsem befutott középpályás két gólt szerzett, egyet pedig előkészített a mainzi estében.

Sebastian Deisler két gólig és egy gólpasszig jutott
Sebastian Deisler két gólig és egy gólpasszig jutott
Sebastian Deisler két gólig és egy gólpasszig jutott
A gálaelőadás tulajdonképpen a 27. percben kezdődött, előtte inkább csak helyzetkihagyásban jeleskedtek a bajorok, Santa Cruz például általános iskolás megoldást választott, amikor a Reinkéről kijövő labdát a háló helyett a kapusba passzolta 11 méterről. Deisler aztán kétszer is megmutatta csapattársának, miként kell gólt szerezni. Előbb hatalmas mázlira volt szüksége, hiszen az alapvonalról középre tekert labdájába senki sem ért bele - mindössze Demichelis hajtott végre zavarórepülést -, ami megzavarta Reinkét, aki csak nézte, amint megzörren a hálója.
A második találat már szemet gyönyörkedtető volt: Zé Roberto visszagurított labdáját Deisler levette, majd elegáns mozdulattal a jobb felső sarokba csavart. Basti Fantasti egy gólpasszal tette fel a koronát a produkciójára: már ő is szemben állt Reinke kapussal, azonban önzetlenül Ballack elé gurított, akinek nem okozott gondot közelről a hálóba továbbítania. A bajnok és kupagyőztes zöld-fehér sereget Klasnic még összerántotta - a horvát rúgott egy gólt, majd kiharcolt egy tizenegyest -, döntő fordulatot azonban ő sem tudott adni a meccsnek.
A müncheniek számára az is jó előjel, hogy a korábbi négy Ligakupa-sikerükből hármat a salátástál követett.

NÉMET LIGAKUPA
Döntő
Bayern München - Werder Bremen 3-2 (1-0)
Mainz, 15000 néző
V: Frölich. G: Deisler (27., 44.), Ballack (65.), ill. Klasnic (68.), Ismael (74. - 11-esből)
BAYERN: Kahn - Görlitz, Linke, Demichelis - Szalihamidzsics, Frings, Ballack, Deisler (Jeremies, 71.), Zé Roberto (Lúcio, 46.) - Makaay, Santa Cruz
WERDER: Reinke - Pasanen, Ismael, Fahrenhorst, Stalteri (Magnin, 46.) - Borowski, Baumann (Lagerblom, 46.), F. Ernst (Valdez, 83.) - Micoud - Klasnic, Klose
A Ligakupa győztesei
1997Bayern München
1998Bayern München
1999Bayern München
2000Bayern München
2001Hertha BSC
2002Hertha BSC
2003Hamburg
2004Bayern München
Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
18 perce

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
31 perce

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
41 perce

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
41 perce

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
55 perce

Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

Légiósok
58 perce

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
1 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik