Készülnek a formaruhák

F. M.F. M.
2004.08.01. 21:52
Címkék
Miközben az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára készülő sportolók vasárnap Tatán ünnepélyes csapatgyűlésen vettek részt, a szeptemberi paralimpián induló versenyzők Budapesten találkoztak, hogy a Syma-csarnokban felpróbálják a készülő formaruhákat. A paralimpiai bajnok Pásztory Dóra úszón úgy állt a csinos egyenruha, mintha ráöntötték volna, ám volt, akinek az öltözékén igazítani kell. Amikor a férfi versenyzők a zakóikat próbálták, Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke viccesen megjegyezte: "Most megkaptátok az első zakót, de remélem, Athénban nem szereztek többet, sőt ti adtok az ellenfeleknek." A ruhapróba, illetve -átvétel után az úszók egyenesen Egerbe utaztak, ahol kéthetes edzőtáborozáson vesznek részt.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
41 perce

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
55 perce

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
1 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája