Németh Szabolcs aláírt

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2004.07.29. 21:13
Címkék
Új szakmai stábbal, új játékosokkal kezdte meg a felkészülését a következő évadra a Kométa-Kaposvár férficsapata.
Mózer három évre kötelezte el magát a kaposvári együtteshez
Mózer három évre kötelezte el magát a kaposvári együtteshez
Mózer három évre kötelezte el magát a kaposvári együtteshez
Mózer három évre kötelezte el magát a kaposvári együtteshez
Mózer három évre kötelezte el magát a kaposvári együtteshez
Mózer három évre kötelezte el magát a kaposvári együtteshez
Már korábban napvilágot látott a hír, hogy Marko Jazviccsal nem újított szerződést a klub. Nem a bajnoki szereplés, még csak nem is a szakmai munka minősége indokolta a döntést. A Kaposváron egy évig dolgozó tréner olyan anyagi igényt támasztott, amelyet a klub nem tudott és nem is akart teljesíteni. Eldőlt, hogy a jövőben háromtagú szakmai stáb irányítja a csapat edzéseit.
"Alapos megfontolás után, mindent mérlegelve döntöttünk - mondta Laszczik Iván klubelnök. - Az elnöki teendők mellett én fogom össze a szakmai munkát, amelyben segítőim játékosaink, Mészáros Péter és Zarka Péter lesznek. Miután Zarka pedagógus, és tanít is, a volt válogatott feladóval szerepet cserélnek, vagyis Mészáros állandóan a csapat rendelkezésére állhat. A mérkőzéseken vele ülök majd a kispadon, Zarka pedig ismét a statisztikákkal foglalkozik" - közölte az elnök, aki korábban volt már edzője az előd alakulatnak.
Időközben újabb újvárosival erősödött a keret: a Kométa Mózer Zoltán után igazolta a Duna-partiak másik fiatal válogatottját, Németh Szabolcsot is. Mindketten három évre kötelezték el magukat a somogyiakhoz. Az új stáb a nyitásfogadó-négyesütő posztot szánja a legújabb szerzeménynek. Hír még, hogy ismét két Laszczik Ivánja van a klubnak, ugyanis az elnök-edző fia hazatért. Gubik János mellett ő lesz a csapat másik feladója, de könnyen lehet, hogy még így sem teljes az újak listája. Jelenleg a csapattal edz Dávid Zoltán, aki nem megy vissza Tunéziába. Ôt egyébként még kétéves szerződés köti a Kométához, s ha külföldről nem kap kedvező ajánlatot, kaposvári nevelőklubjában folytatja. Hasonló a helyzet az ugyancsak válogatott Geiger Andrással, azzal a különbséggel, hogy neki lejárt a szerződése. Miközben ő is külföldi kérőkre vár, Kaposváron edz, de ha nem sikerül idegenbe szerződnie, csakis a Kométa jöhet szóba. A keretből egyelőre csak Pampuch Csaba hiányzik, akit családi gyász ért, ezért egy héttel később kezdi a felkészülést.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
58 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
58 perce

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
1 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik