Game Overmars

I. SZ.I. SZ.
2004.07.26. 21:30
Címkék
Marc Overmars hétfőn belejentette, hogy abbahagyja a labdarúgást. A Barcelona 31 éves középpályása az Európa-bajnokság alatt jelezte, hogy a torna után felhagy a válogatottbeli szerepléssel, és most orvosai tanácsára arra jutott, hogy teljes egészében befejezi játékos-pályafutását.
"Nem tudok többé azon a szinten futballozni, amelyet megszabtam magamnak" - indokolta döntését a villámgyors szélső, akinek térde már nem nagyon bírta a sok megerőltetést. Szinte folyamatosan járt kezelésre, és azért nem tudta rendszeresen vállalni a játékot, mert a szakemberek szerint ezzel súlyos sérülést kockáztatott volna.Overmars 1992 és 1997 között az Ajax tagjaként szerzett hírnevet magának, az amszterdami klubbal 1995-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját. Hollandiából Londonba, az Arsenalhoz szerződött, az "ágyúsokkal" részese volt 1998-ban a Premier League-ben és az FA-kupában aratott duplának. Karrierje legnagyobb gólját saját értékelése szerint a Newcastle elleni kupadöntőben szerezte.2000-ben Barcelonába költözött, ahol az elmúlt néhány idényben mellékszereplő volt, és a nyár elején jelezték is neki, nem kívánják megtartani. Azóta kapcsolatba került a neve a Nantes-tal, de máig sem sikerült klubot találnia. A válogatottban 86 mérkőzésen 17 gólt szerzett, legnagyobb sikere az 1998-ban elért vb-elődöntő volt.
Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
16 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
29 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
29 perce

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
50 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
50 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
59 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
1 órája