Lampard hosszabbított

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2004.07.24. 21:52
Címkék
Hosszú huzavona után Frank Lampard aláírta új szerződését a Chelsea-vel. A 26 éves középpályás Seattle-ben, a klub Champions World-túrájának első állomásán állapodott meg ötéves kontraktusáról.
"Nagyon örülök, hogy egyezségre jutottunk. Mindig is biztos voltam benne, hogy ennél az egyesületnél akarom folytatni, és a klubvezetők is mindenáron meg akartak tartani" – mondta Lampard, aki három éve 11 millió font ellenében érkezett a West Ham Unitedtől. Lampard az előző idényben 15 gólt szerzett, a kontinenstornán pedig három találattal segítette Angliát.

Lampard még öt évig a Chelsea-é
Lampard még öt évig a Chelsea-é
Lampard még öt évig a Chelsea-é
A brit tagállamok labdarúgó-szövetségeinek álláspontja miatt Lampard nem léphet fel az olimpián (Nagy-Britannia részt vesz ugyan a játékokon, ám az angolok, a skótok, a walesiek és az északírek nem indítanak közös futballcsapatot), ami jó hír José Mourinhónak, ám a Chelsea menedzserének így is nélkülöznie kell az idény elején az athéni játékokon részt vevő új játékosát, a portugál Tiagót. A manchesteri kolléga, Sir Alex Ferguson sem számíthat két labdarúgójára – az argentin Gabriel Heinze után a portugál Cristiano Ronaldo is csatlakozik hazája olimpiai keretéhez –, amiért fel is ment a pumpa a skót szakemberben. Ferguson szerint ugyanis nem tesz nekik jót, hogy ilyen sokat vállalnak, nyári elfoglaltságaik miatt ráadásul a teljes idényben fáradtak lesznek. (Ferguson legalább annak örülhet, hogy a Neville fivérek öt évvel meghoszszabbították szerződésüket.)
A Fulhamet irányító Chris Coleman megértőbb volt Luis Boa Mortéval, a portugál Eb-keretből kimaradt támadónak – menedzsere szerint – biztosan jót fog tenni az olimpiai szereplés. Coleman egyébként neves játékossal pótolja az idény elejét kihagyó portugált, sikerült ugyanis 1.7 millió fontért megszereznie Tomasz Radzinskit az Evertontól. A liverpooliak a Millwallt az FA-kupa döntőjéig vezérlő Tim Cahill-lel pótolják a kanadait, a 25 éves csatár (aki az ausztrál válogatottban szerepel az olimpián) kétmillió font ellenében kerül Londonból a Goodison Parkba.
Az Arsenalnál mindennap történik valami, szombaton Maniche, a Porto középpályása került szóba mint Arséne Wenger új kiszemeltje. Patrick Vieirát pedig továbbra is csábítják Madridba, legutóbb David Beckham árulta el, mennyire boldog lenne, ha együtt játszhatna a franciával a Bernabéuban.

Tv: a Sport1 vasárnapról hétfőre virradóra, 0.15-től csúsztatva sugározza a Manchester United–Bayern München Champions World-találkozót
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája