Füredy Levente elődöntős

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.07.24. 22:31
Címkék
Öt kötött- és három szabadfogású magyar birkózó lépett szőnyegre Brassóban a Román Nagydíjon. Pontosabban a kötöttfogásúak közül csak négyen, Branda Gyula ugyanis még nem birkózott senkivel, de máris döntőben van, hiszen ebben a súlycsoportban mindössze ketten neveztek.
Az 55 kilós Oláh Tibor kikapott egy romántól, megvert egy ukrán versenyzőt, a katari Ibrahim Ahmeddel birkózik vasárnap, azaz a négy induló körmérkőzése után a második vagy a harmadik helyen végez majd.

A 66 kilósok között versenyzô Füredyre moldovai ellenfél vár az elôdöntôben (Fotó: Meggyesi Bálint)
A 66 kilósok között versenyzô Füredyre moldovai ellenfél vár az elôdöntôben (Fotó: Meggyesi Bálint)
A 66 kilósok között versenyzô Füredyre moldovai ellenfél vár az elôdöntôben (Fotó: Meggyesi Bálint)
A Brassóban szőnyegre lépő egyetlen kötöttfogású magyar olimpikon, a 66 kilós Füredy Levente csoportjában túllépett két románon, az elődöntőben moldovai ellenfél vár rá, a döntőben pedig a török Erogluval kerülhet össze, de Komáromi Tibor szakágvezető valószínűleg visszalépteti – az olimpia előtt néhány héttel már nagy taktikázások zajlanak. A 74 kilósoknál Horváth András katari és moldovai birkózón jutott túl, majd kikapott a román Cristian Rusutól, így a harmadik helyért csatázhat. A 84 kilósok mezőnyében Kiss Balázs moldovai, román és ukrán ellenfelet múlt felül, a vasárnapi fináléban a hazai Cornel Rusu vár rá. A szabadfogásúaknál az 55 kilós Dobozi Zoltán két vereséggel a csoportjában ragadt, a 60 kilós Bánkuti Zsolt román és tunéziai ellenfele feletti győzelme után elődöntős, a nehézsúlyú, szintén athéni résztvevő, de sérüléssel bajlódó Aubéli Ottó pedig bolgár riválisától vereséget szenvedett, egy románt legyőzött, így a harmadik helyért birkózik.
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
1 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik