A leggyorsabbak pontyot kapnak

2004.07.21. 22:02
Címkék
Kilenc napra "megtébolyul" Balatonföldvár: a város kikötőjében július 24. és augusztus 1. között első ízben rendezik meg a Balatoni Hajós sport- és zenei fesztivált, amely fantasztikus programsorozatot kínál a látogatóknak, lesz minden, mint a búcsúban. Vagy még annál is több!
A fő médiatámogató, a Juventus Rádió segítségével létrejövő eseményen fellép például több hazai zenész – a teljesség ígénye nélkül: Anita, a Bon-bon, Csepregi Éva, Delhusa Gjon, a Desperado, a Fiesta, a Groovhouse, a Ladánybene 27, a Republik –, Franciaországból pedig itt lesz a Sly Asher nevű reggea-formáció.És akkor még nem szóltunk arról, hogy a Balatonban fejelő- és röplabda-vetélkedőt, a városban meg szombaton Fuss a Balatonért! címmel – számos politikus és közéleti személyiség részvételével – három kilométeres karitatív versenyt tartanak. Ennek lényege , hogy az első száz célba érkező megjelölt pontyot kap, amelyet saját kezűleg tehet a tóba. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter ráadásul július 31-ét a Balatoni Hal Napjának minősítette, ennek kapcsán akváriumokban a tó valamennyi halfajtáját bemutatják.Egyébiránt a leglényegesebbről még nem is szóltunk: húsz kategóriában, 160 vitorlás indul a British Columbia Company–Juventus Rádió szövetségileg jegyzett viadalán. A szervezők mintegy 100-150 ezer látogatóval számolnak. Ugye, hogy "megtébolyul" a város?
Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
21 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
23 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
48 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
2 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája