Irány a fagyos dél!

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2004.07.15. 20:37
Címkék
A világbajnoki pontversenyt vezető, a Török Ralit megnyerő Sebastien Loeb szerint a szezon végkimenetele szempontjából döntő lehet a soron következő Argentin Rali. A Citroen francia versenyzője győzni szeretne a pampákon, és ha ez sikerül neki, a vb-címvédővel szembeni előnyét két számjegyűre emelheti. Ehhez azonban Petter Solbergnek is lesz egy-két szava&
"Törökországban kiválóan ment a Xsara WRC, nem kell sokat változtatni a beállításokon ahhoz, hogy Argentínában is versenyképesek legyünk" – figyelmeztette ellenfeleit az előző három versenyen két győzelmet és egy második helyet jegyző Loeb. Neki és a többieknek is nagy gondot okozhat, hogy "tombol" a tél a dél-amerikai országban (tavaly májusban, a helyi ősszel volt itt a futam), a hőmérséklet éjszaka akár fagypont alá is csökkenhet – nappal pedig alig éri el a 10 Celsius-fokot.
A Citroen Carlos Sainztól is remeklést vár, a spanyol versenyző ugyanis egész Latin-Amerikában hazai pályán érezheti magát, rengeteg buzdítást kaphat a helyiektől. A tavalyi győztes Marcus Grönholmot rendkívüli balszerencse-sorozat sújtja az idén, de a finn sohasem adja fel, mint az elmúlt hónapokban többször, most is úgy érzi, hogy meg fog fordulni a szerencse kereke. Jó esélye van Markko Märtinnek is, akinek fekszenek a gyors argentin pályák, ráadásul ő is javítani szeretne az elmúlt versenyek balszerencse-sorozata után. És persze ott van Solberg, a vb címvédője, aki meg akarja szakítani argentin nyeretlenségi szériáját.

24. Argentin Rali, a 16 futamos vb 8. versenye, Villa Carlos Paz
A program. Péntek: 10 gyorsasági szakasz (162.24 km). Szombat: 9 (129.39). Vasárnap: 5 (84.96)
A vb állása 7 futam után. Pilóták: 1. Sebastien Loeb (francia, Citroen Xsara WRC) 53 pont, 2. Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) 44, 3. Märtin (észt, Ford Focus WRC) 34, 4. Grönholm (finn, Peugeot 307 WRC) 32, 5. Sainz (spanyol, Citroen Xsara WRC) 24, 6. Duval (belga, Ford Focus WRC) 23. Gyártók: 1. Citroen 80, 2. Ford 65, 3. Subaru 59, 4. Peugeot 47, 5. Mitsubishi 11
Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
44 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
45 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik