Már Domenech a favorit a kapitányi posztra

SZ. A.SZ. A.
2004.07.11. 21:16
Címkék
"Már majdnem biztos vagyok a döntésemben. Még van egy kis időm, de nem hinném, hogy nagyot változna az álláspontom, hacsak rám nem szakad az ég"  közölte mosolyogva az újságírókkal Claude Simonet, a francia szövetség (FFF) elnöke a kapitányválasztást firtató kérdésre vasárnap délután.
Az említett kis gondolkodási idő nagyjából hétfő reggelre ketyeg le, merthogy elvileg 11-kor bejelentik, ki veszi át a Jacques Santini által elhagyott posztot. A helyi mértékadó orgánum, a L'Équipe legfrissebb információi szerint mégsem Blanc–Tigana versenyfutás dönt majd – a sportnapilap immár egyenesen úgy véli, szinte biztos, hogy Raymond Domenech lesz az új kapitány. Az eleddig az U21-es csapatot dirigáló Domenechnek igen erős pártolói vannak, például az 1998-ban vb-győztes Aimé Jacquet is őt javasolja, az egész edzőbizottsággal együtt. A további jelöltek közül az eddig fő esélyesnek tartott Laurent Blanc legnagyobb erénye a karizmája, ellentétben az edzői múltjával – az ugyanis nincs neki. Nem úgy Jean Tiganának, aki régi jó barátja, Michel Platini rokonszevével kandidál – utóbbi nem éppen rossz ajánlólevél Franciaországban. A 2002-ben a szenegáli válogatottal domborító, amúgy világjáró Bruno Metsut egyetlen jelzővel illeti a nemzetközi sajtó: "outsider".
Elvileg péntekre tervezték a nagy bejelentést, aztán az elnök inkább összetrombitálta az egész vezérkart egy kis diskurzusra, Clermont-Ferrand-ba. Ez a találkozó állítólag csupán formalitás, Simonet már döntött. A favorit Domenech már két éve is pályázott a padra, amikor a vb-kudarcot követően Roger Lemerre-t lemondatták – most, egy turnussal később, sikeresebb lehet.
Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
18 perce

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
20 perce

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót Torontóban

Foci vb 2026
28 perce

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
37 perce

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
44 perce

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
1 órája

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
1 órája

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik