Edgar Davids az Interé

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.07.06. 21:11
Címkék
Az Internazionale megvette Edgar Davidsot. A holland középpályásért senkinek sem kellett fizetnie, hiszen lejárt a szerződése a Juventusszal, amely az előző fél idényben kölcsönadta őt a Barcelonának.
A 31 éves Davids három évre idényenként 3.5 millió eurót kap majd a kék-feketéktől, akik a Chelsea-t és a Barcát körözték le az érte folyó versenyfutásban.
Az Internél pillanatnyilag a "beszerzések" rovatban Davids neve mellett szerepel még Veróné (Chelsea), Cambiassóé (Real Madrid), Favallié (Lazio), és a leendő mester, Roberto Mancini még öt futballistát kért: Mihajlovicsot (Lazio), Césart (Lazio), Overmarsot (Barcelona), Perrottát (Chievo) és Zé Mariát (Perugia). A klub tárgyal még Nicolas Burdissóval (Boca Juniors), és további Lazio-játékosokkal: Oddóval, Claudio Lópezzel, Simone Inzaghival.
Mancini-ügyben egyébként továbbra sincs döntés, az edző hivatalosan még mindig a Lazio trénere, de lehet, hogy az Inter átengedi a Sierra Leone-i Kallont a római klubnak, amely ebben az esetben hozzájárulna Mancini távozásához.
A másik milánói csapattal, a bajnoki címvédő Milannal kapcsolatban is van néhány friss értesülésünk. Biztosnak látszik, hogy a világbajnok brazil Roque Junior távozik az egyesülettől, iránta a Bayer Leverkusen és a Galatasaray érdeklődik. A Real Madrid szeretné megvenni a Milantól Massimo Ambrosinit, aki Makelele utódja lehet a fehéreknél. Ha az olasz középpályás Madridba távozik, akkor a Milan Emrét (Inter) vagy Giannicheddát (Lazio) venné meg a helyére, bár a török játékos inkább minőségi, mint mennyiségi futballista.
Legfrissebb hírek

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
2 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
11 perce

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
18 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
35 perce

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
47 perce

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
1 órája

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik