Marcel Desailly befejezte

2004.07.04. 21:54
Címkék
Bekövetkezett, amit már az Eb alatt előre lehetett sejteni: Marcel Desailly bejelentette, hogy nem szerepel többet a francia válogatottban.
"Eljött az idő, amikor abba kell hagynom. Nem játszom már olyan jól, mint régebben, mert nem tudok annyit futni" – mondta kertelés nélkül a francia FF1 televízió adásában. Desailly mindössze egyszer szerepelt a portugáliai tornán, a horvátok elleni 2–2-es csoportmérkőzésen, s hatalmas hibájával jelentős részt vállalt a rivális második góljából. A Chelsea védője tizenegy év alatt 116-szor játszott a nemzeti együttesben, ami francia rekord.
Ugyancsak a "kékekhez" kapcsolódó hír, hogy a néhány napja leköszönt – immár a Tottenham Hotspurt irányító – szövetségi kapitány, Jacques Santini elárulta, Thierry Henry és Robert Pires valóban összeverekedett az egyik edzésen. Efféle hírek a viadal alatt is fölröppentek, szinte a cáfolatukkal egy időben, most azonban Santini egy tévéadásban elismerte, hogy volt konfliktus (bár neveket nem említett). Amikor a riporter rákérdezett, csakugyan a két arsenalos csapattárs esett-e egymásnak, így felelt: "Annyit mondok, nagyon ismert futballisták, és ugyanabban a klubban játszanak."
Santini hozzáfűzte, az incidens még az angolok elleni meccs előtt történt, így utána ő és segítői már minden edzést közvetlenül felügyeltek, nehogy megismétlődhessen a kínos eset. "A gyakorlások hangulata eleinte olyan feszült volt, hogy kénytelenek voltunk csökkenteni a tempót" – fejezte be.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
31 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
32 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
37 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
54 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
56 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
1 órája