Túl szép, hogy igaz legyen

Néhány nappal ezelőtt ez a jelenet még elképzelhetetlen volt, hiszen Figo sértődötten vonult le a gyepről, midőn Scolari az angolok ellen lehívta a rendes játékidő hajrájában. Még akkor sem jött ki az öltözőből, amikor a társai a tizenegyesekkel kiharcolt továbblépést ünnepelték a lisszaboni közönséggel. Utána természetesen elkezdődtek a találgatások, hogy mi lesz Figóval, játszik-e az elődöntőben, ha igen, kezdőként vagy csereként, mi történik vele a kontinenstorna után, és még folytathatnánk a sort. Figo nem nyilatkozott, inkább csendben készülődött.
Aztán a pályán méltó választ adott minden őt érintő kritikára.
"Nagyon nehéz szavakba önteni, mit érzek most – mondta a többek között egy fantasztikus kapufás lövésig eljutó középpályás. – A hazánkban játszhatunk döntőt, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ennél szebbet aligha kívánhattunk volna. A második félidőben nehezebb helyzetben voltunk, de ha nagyobb előnyt szerzünk, ezt a kellemetlenséget is elkerülhettük volna. Helyzetünk éppenséggel volt elég, de az eredmény a legfontosabb, és az a játék, amelyet a csapat nyújtott. Óriási futballistáink vannak, a fiatalok is beértek. Ez azért is fontos, mert az ő segítségükkel a jövőben megismételhetjük a mostani sikert."

Figo ugyan már az eredmények reprodukálásáról beszél, mi azonban maradjunk a mostani diadalnál, hiszen Portugália "emberemlékezet" óta várt erre a sikerre. A gárda világversenyen korábban háromszor játszott elődöntőt, de az 1966-os vb-n (Anglia), valamint az 1984-es és 2000-es Eb-n (mindkétszer Franciaország) rendre egy góllal alulmaradt, és csak a bronzérem jutott nekik.
A portugálok igazából a kilencvenes évek közepétől vártak a nagy áttörésre, addigra kellett volna beérnie az 1991-ben U20-as világbajnoki címet nyerő aranygenerációnak. Aztán jöttek sorban a világversenyek, Portugália pedig szinte sehol sem volt. Az 1996-os Európa-bajnokságon a negyed-, négy évvel később az elődöntő volt a végállomás, az 1998-as vb-n maradt a szurkolás, míg két éve, a Távol-Keleten a csoportkörben bukott el az akkoriban nem is annyira titkos esélyesként emlegetett csapat.
Sokan úgy tartották, a 2004-es Eb az utolsó lehetősége az aranygenerációnak – helyesebben a három "túlélőnek", Fernando Coutónak, Rui Costának és Figónak – az igazán nagy dobásra, utána viszont már jön az új korosztály, Decóval, Hélder Postigával, Cristiano Ronaldóval és a többiekkel.

Figónak klubszinten megvolt már minden lényeges trófeája (a gyűjteményéből csak az UEFA-kupa hiányzik), ez az Európa-bajnokság kínálta számára az egyik utolsó lehetőséget, hogy a válogatottal is "villantson" valamit. Még egy lépés választja el ettől.
"Tizenhárom éve, amikor megnyertük az ifjúsági vébét a Luz-stadionban, azt mondtam, egyszer a felnőttek között is diadalmaskodni akarok. Talán már vasárnap valóra válik az álmom. Nem lesz könnyű, de azt megígérhetem, hogy én a legjobbamat fogom nyújtani" – mondta Figo, immár előre tekintve.