Örömmámorban úszott a nemzet

Immár ismerős elemként köszönt vissza a mérkőzést követő eufória, mert bár hatalmas volt az ünneplés a spanyolok, majd az angolok elleni győzelem után is, szerdán este, illetve csütörtök hajnalban összehasonlíthatatlanul nagyobb örömmámor söpört végig az országon.
A mérkőzés lefújását követően "megteltek" az utcák emberekkel, színekkel, és a hangzavar már-már bábeli volt. Az elképzelhetetlenül nagy tömeg miatt a főbb útvonalakat ismét le kellett zárni. Igaz, ezúttal erre talán nem is lett volna szükség, az emberáradattól amúgy sem tudtak haladni az amúgy sem túlságosan igyekvő járművek.

Ünneplés Lisszabonban

A főváros centrumában lévő Marques de Pombal tér közepén álló hatalmas szobrot pillanatok alatt hangyamód lepték el az örömmámorban úszó drukkerek, de a többi nagy tér sem úszta meg az inváziót.
Lisszabon pirosban és zöldben pompázott. Egyrészt, mert a város főbb látványosságait – a hidakat, a templomokat, a Tejo partján széttárt karral áldást osztó Krisztus-szobrot és minden emlékművet – napok óta ebben a színkombinációban világítják meg, másrészt nem akadt olyan ember, aki ne viselte volna magán a nemzeti színeket.
A hangzavar sem volt mindennapi, hiszen a motoroknál és az autóknál jóval nagyobb járműveket vezető sofőrök is ráfeküdtek a dudára, az önmagukról teljesen megfeledkező, időnként artikulálatlanul üvöltő drukkerek csatazajáról már nem is beszélve. A decibelparádé sokszor félreérthető helyzetet teremtett a kaotikus forgalomban, senki sem lehetett biztos abban, hogy a jobbról-balról érkező dudaszó figyelmeztető jellegű, avagy része a nagy közös banzájnak. Az el-elsuhanó mentő-, illetve tűzoltóautók sajnos több esetben megsínylették a káoszt.
A festa természetesen nem csak a városban zajlott, a strandokon spontán ünnepségeket szerveztek, itt engedéllyel vagy anélkül, de örömtüzek gyúltak. ----