Almási Zoltán elbúcsúzott

2004.06.27. 23:18
Címkék
Cseppet sem volt könnyű helyzetben Almási Zoltán. A világbajnokság nyolcaddöntőjének második játéknapján a magyar nagymesternek mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy elérje a hosszabbítást Rusztam Kaszimdzsanov ellen, miután az odavágón vereséget szenvedett az üzbégtől.
Almási így is elégedett lehet. (Fotó: Meggyesi Bálint)
Almási így is elégedett lehet. (Fotó: Meggyesi Bálint)
Almási így is elégedett lehet. (Fotó: Meggyesi Bálint)
Almási így is elégedett lehet. (Fotó: Meggyesi Bálint)
Almási így is elégedett lehet. (Fotó: Meggyesi Bálint)
Almási így is elégedett lehet. (Fotó: Meggyesi Bálint)
Ráadásul mindezt sötéttel kellett véghez vinnie.
Kaszimdzsanov magától értetődően nem törekedett minden áron a győzelemre, hiszen számára fél pont is elegendő lett volna a negyeddöntőhöz. Nem adta át teljesen a kezdeményezést a másodhúzónak, viszont kerülte a felesleges bonyodalmakat. Ilyen körülmények között Almásinak nem sok lehetősége maradt, áldoznia kellett. Előbb egy gyalogról mondott le, ám miután ez gyakorlatilag hatástalan maradt, további áldozatra kényszerült. Időközben mindkét fél gondolkodási ideje fogyóban volt, ami elvileg javította Almási esélyeit. Sajnos azonban a magyar nagymester került erősebb időzavarba, ez pedig megpecsételte sorsát. Kaszimdzsanov végül ezt a játszmát is megnyerte.
Almási Zoltán összességében elégedett lehet teljesítményével, hiszen négy fordulót ment, melyekben kettő, nálánál erősebb ellenfelet is legyőzött. A 128 tagú mezőnyben 44. kiemeltként a legjobb tizenhat közé jutott. Almásinak egyébként nem ez volt az első nyolcaddöntős jelenése a világbajnokságok történetében, hiszen az első kieséses rendszerű vb-n is egészen idáig jutott (akkor a két évvel későbbi győztes Viswanathan Anand állította meg).
A rájátszás rapid partijai lapzártánk után fejeződtek be. A következő kör küzdelmei ma kezdődnek.

5. KIESÉSES FIDE-VILÁGBAJNOKSÁG, TRIPOLI. Nyolcaddöntők. 2. játéknap: Kaszimdzsanov (üzbég)–Almási Zoltán (magyar) 1:0 (továbbjutó Kaszimdzsanov 2:0-val), Topalov (bolgár)–Kozul (horvát) 1:0 (tj.: Topalov 2:0-val), Radzsabov (azeri)–Szmirnov (orosz) döntetlen (összesítésben: 1:1), Adams (angol)–Nakamura (amerikai) döntetlen (tj.: Adams 1.5:0.5-lel), Beljavszkij (szlovén)–Griscsuk (orosz) döntetlen (ö.: 1:1), Akopjan (örmény)–Krasenkow (lengyel) 1:0 (tj.: Akopjan 1.5:0.5), Dominguez (kubai)–Drejev (orosz) döntetlen (ö.: 1:1), Harlov (orosz)–Nisipeanu (román) döntetlen (ö.: 1:1)
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
6 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
6 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
7 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik