Zöld-fehér sikert ígér a vasárnapi országúti magyar bajnokság, a legerősebb hazai együttes ugyanis jelenleg kiemelkedik a mezőnyből. A P Nívó-BetonexpresszFTC két olyan sort is fel tud mutatni, amellyel csak hasonlóan egységes csapatok tudnák felvenni a versenyt.

A címvédô Arany most is esélyes

A címvédô Arany most is esélyes
A zöld-fehérek közül Arany Gábor, Garamszegi László vagy Szekeres Csaba az idén már jó néhány remek eredményt hozott, de bizonyára a riválisok is meg akarják mutatni magukat: számolni kell az Olaszországban profiskodó Rohtmer Balázzsal, a Steig fivérekkel vagy Ivanics Gergellyel, bízzunk benne, hogy lesz miért izgulni.
A bajnokságon nem áll rajthoz a csütörtöki időfutam-bajnokság aranyérmese, Bodrogi László – és a női győztes, a kétszeres duatlon-világbajnok Csomor Erika is kihagyja a viadalt. Bodrogi már visszatért Franciaországba, Csomor pedig annak ellenére Csehországban duatlonozik, hogy tavaly közel állt az országúti győzelemhez is – a hajrában Vajda Mártával meccselt. A nőknél a mezőny létszáma nagyon alacsony, a győzelemre a címvédő mellett a versenyszám specialistája, Jéger Veronika lehet esélyes.
A bajnokság a hölgyek futamával kezdődik, a rajt vasárnap reggel 9 órakor a mosonmagyaróvári művelődési ház előtt lesz, a férfiak ugyaninnen indulnak majd, a déli harangszóra.
| A legutóbbi bajnokságok győztesei | ||
| Év | Férfiak | Nők |
| 2003 | Arany Gábor (P Nívó-Betonexpressz–FTC) | Vajda Márta (Postás-Matáv SE) |
| 2002 | Rohtmer Balázs (Amore e Vita, lengyel) | Jéger Veronika (Postás-Matáv SE) |
| 2001 | Steig Csaba (Mapei-Kanizsa KK) | Jéger Veronika |
| 2000 | Bodrogi László (Mapei-Quick Step, olasz) | Jéger Veronika |
| 1999 | Arany Gábor (Stollwerck-FTC) | Jéger Veronika (Siófoki KSC) |
| 1998 | Szekeres Csaba (Girardengo-Alplast, olasz) | Jéger Veronika |
| 1997 | Istlstekker János (Szekszárdi KSC) | Ivánfi Brigitta (Szolnoki Cukorgyár) |
| 1996 | Bodrogi László (AC Bisontine, francia) | Jéger Veronika |
| 1995 | Valter Tibor (Stollwerck-FTC) | Jéger Veronika |
| 1994 | Szuromi György (Postás-Matáv SE) | Jéger Veronika |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







