<kep3>Megtört a holland átok

A szombati negyeddöntő nézői már a kezdő sípszó előtt elkönyvelhették: abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a néhány igazán nagyot alakító ék közül egyszerre kettőt is láthatnak: a négygólos Van Nistelrooyt és a háromgólos Henrik Larssont. Mégpedig egymás ellen. (Továbbá a látnoki képességekkel bírók elképzelhették, mit művelne Roy Makaay, ha néhány percnél többet kapna végre a holland szövetségi kapitánytól, Dick Advocaattól…)
Bouma helyett egyébként Advocaat ismét a csapatkapitányt, Frank de Boert játszatta. Hogy ő a nyolc között is megállja-e a helyét, az elég sokáig nem derült ki, mert a hollandok huszáros tempóban kezdtek, csaknem tíz percig nem engedték a svédeket Van der Sar kapujának közelébe. Túlzás lenne állítani, hogy a túloldalon viszont megállás nélkül dolgoztatták Isakssont, mert bár lehetőségük volt a gólszerzésre, igazi helyzetük nemigen – mindössze Robben életerős lövése és Seedorf szabadrúgása akadhatott volna be, ha a svéd hálóőr félreugrik valamelyik elől.
Isaksson természetesen nem vetemedett ilyesmire, ahogy társai is roppant pedánsan végezték a dolgukat, szinte tökéletesen semlegesítve a félelmetes holland szélsőket, Van der Meydét és az említett Robbent. A remélt látványosságnak tehát híre-hamva sem volt, Frank de Boer ellenben érdekes jelenetet adott elő. A tizenhatos előterében két lábbal beleszállt Larsson sípcsontjába, majd fájdalmas arccal a földön maradt, mintha megfájdultak volna a stoplijai. Később kiderült, nem szimulált, hogy elkerülje a sárga lapot (mellesleg nem is úszta meg), mert hamarosan tényleg le kellett cserélni, Bouma állt be a helyére. A meccs közben elég csendesen csordogált, az "oranje" időnként bűnrossz lövésekkel próbálkozott – például Reiziger révén –, illetve egyszer egy ígéretes lökettel is – Cocu volt a tettes –, ez utóbbit Isaksson fura mozdulattal ütötte szögletre. A sárga-kékek támadásban egyetlen értékelhető megmozdulást produkáltak, akkor Jonson jutott el az alapvonalig, centerezését Svensson jó helyre továbbította volna, de a bekkek közbeléptek.
Mindent összevetve az első félidő akkor is csalódást keltő lett volna, ha két csapnivaló formában lévő együttes találkozott volna egymással. Ezt Van Nistelrooy is érezhette, mert a szünet után rögvest nekiesett a svédeknek. Sem a fejese, sem az "oxija" nem találta el azonban a kaput, ráadásul Isaksson mindkettőt olyan nyugalommal, magabiztosan nézte, hogy a pesszimistább szurkolókban bizonyára felötlött, esetleg a torna negyedik gól néküli döntetlenje készülődik.

Újabb kis közjáték után – Van der Meyde nekifutásból halántékon térdelte Nilssont, aki meglepetésre nem csupán túlélte az esetet, de a játékot is folytatni tudta – Stam és Ibrahimovic különmeccse következett. A holland védő előbb egy lufttal ajándékozta meg a svéd csatárt, aki viszont meglepetésében pár méterről nem tudott egy életerős lövést összehozni. Később Ibrahimovic betört a tizenhatosra, majd hatalmasat zuhant Stam mellett, mire a bíró tizenegyes helyett sárga lapot adott neki műesésért, alighanem helyesen.
Mintegy varázsütésre megélénkült a mérkőzés, felváltva alakultak ki a helyzetek, jellemző, hogy még Stamnak is kedve szottyant egy kis szólóhoz, aztán a végén egy kevéssel célt tévesztő lövéshez. A narancssárgába öltözött tábort legalább ennyire felkavarta, amikor Advocaat Davids helyére nem támadót, de még csak nem is egy középpályást küldött be, hanem Heitingát. Talán arra gondolt, hogy Ajax-játékos lévén ő ismeri a legjobban Ibrahimovicot – így vagy úgy, a drukkerek nem voltak kíváncsiak a magyarázatra, egy emberként fütyülték ki a szakvezetőt.
Az utolsó negyedórára megint leült az iram, holott éppen ez az időszak adott okot a bizakodásra. A felek ugyanis korábban góljaik csaknem felét ekkor érték el – ezúttal mégis a hosszabbításra bízták a döntést.
Aztán meg a tizenegyesekre. Mert bár felpörgették a tempót – nem volt nehéz… –, gólt egyikük sem tudott szerezni, így a portugálokhoz és az angolokhoz hasonlóan a szerencse döntött a sorsukról.
A hollandok javára.

Ötödikre bejött

A holland tábor egyként imádkozott azért, hogy a továbbjutás sorsa 90, 105, esetleg 120 perc után dőljön el az oranje javára, a tizenegyesrúgásoknál ugyanis nincs esélye a csapatnak. A németalföldi gárda ugyanis világ- vagy Európa-bajnokságon egyenes kieséses szakaszban korábban négyszer kényszerült a "lottójátékra", és rendre elbukott. A rossz sorozat 1992-ben az Eb-n kezdődött, amikor Dánia az elődöntőben jutott túl büntetőkkel a hollandokon. Négy évvel később Franciaország az Eb negyeddöntőjében bírta jobban idegekkel, majd az 1998-as vb-n (Brazília) és a 2000-es Európa-bajnokságon (Olaszország) is az elődöntőben jött a végezetes tizenegyespárbaj. Ezzel szemben a svédek mindössze egyszer, az 1994-es vb-n kényszerültek tizenegyespárbajra, amelyet meg is nyertek a románok ellen.
Mint kiderült, nem hallgattatott meg az ima… De nem bánták! ---- P ---- 1