Az NSO ajánlja:
Eb-adatbank: Csehország
Eb-adatbank: Dánia
A meccs főszereplői:
Pavel Nedved
Milan Baros
Karel Poborsky
Jon Dahl Tomasson
Jesper Grönkjaer
Thomas Sörensen
A cseh keret további tagjai
A dán keret további tagjai
Bár ezen az Európa-bajnokságon minden esélylatolgatással vigyázni kell, azért megkockáztatható, amelyik gárda az utolsó negyeddöntőből, a CsehországDánia párharcból továbbjut, meglehetősen ritkán kínálkozó sanszot kap.
A legjobb négy között ugyanis a torna előtt talán a leggyengébb csapatnak tartott Görögország vár majd rá, amely ellen akár a csehek, akár a dánok biztos favoritként indulhatnak csatába. De még egyszer hangsúlyozzuk: a 2004-es portugáliai tornán olyat, hogy papírforma, jobb ha nem is emlegetünk… Erről nyugodtan megkérdezhetjük többek között a franciákat, az olaszokat és a spanyolokat.
A cseh otellók nem akarnak kapkodni
A vasárnapi ütközettel kapcsolatban is borzasztóan nehéz jósolni, mindkét gárda veretlenül jutott el a negyeddöntőig, a csehek talán azzal kerülhetnek a dánok elé, hogy ők – a mezőnyben egyedüliként! – még mindig százszázalékosak, miközben a "dinamitok" mérlegében két döntetlen (Olaszország és Svédország ellen azért ezt sem kell szégyellni) is szerepel. Karel Brückner gárdájának produkciója azért is figyelemre méltó, mert mindhárom csoportmeccsén hátrányból felállva söpörte be a három pontot.
"Nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni, Otelló sem az első felvonásban fojtotta meg Desdemonát – próbálta tréfával elütni a hatalmas bravúrt a Shakespeare-hívő Brückner, majd picit komolyabban a következőképp folytatta: – El kell kerülnünk az egyéni hibákat, nem lenne szerencsés, ha ismét mi futnánk az eredmény után.

A dán válogatott tagjai a negyeddöntô elôtt a leginkább Pavel Nedvedtôl tartanak, aki az utóbbi idôben ismét „aranylabdás’ formában futballozik
Az együttes legnagyobb sztárja, a kisebb sérülése ellenére biztosan játszó Pavel Nedved is óva intett mindenkit az elbizakodottságtól. "A dánok már hosszú ideje együtt játszanak, ez látszik is a csapaton – elemezte a Juventus középpályása. – A széleken remekül vezetik a támadásaikat, a védelmük egységesebb, mint a miénk, nagyon nehéz nekik gólt rúgni. A pillanatnyi forma és a szerencse dönt majd, de az biztos, hogy ez lesz a legnehezebb meccsünk az egész tornán. Ha most elbukunk, semmit sem ér, hogy mindhárom csoportmérkőzésünket megnyertük. Éremmel akarok hazatérni az Európa-bajnokságról, hiszen még egyszer aligha lesz ilyen lehetőségem." ---- Arról viszont csak tippelgetni lehet, hogy milyen összeállításban lép pályára a nyolc évvel ezelőtti ezüstérmes, hiszen Brückner szokásához híven zárt kapuk mögött készítette fel fiait a találkozóra, a Portugáliában tartózkodó tudósítók is csak annyit tudtak kideríteni, minden edzés programjában szerepeltek tizenegyesrúgások. Az szinte biztos, hogy a csehek a legjobbjaikkal szerepelnek, Nedved mellett a térdét fájlaló Bolf is vállalja a játékot. Az ő felépülése talán Zdenek Grygera számára a legrosszabb, a torna előtt még biztos kezdőnek tartott ajaxos a jobbhátvéd posztjáról már kiszorult (Martin Jiránek kiegyensúlyozottabb volt nála), most abban reménykedett, hogy bekerülhet a csapatba, csakhogy a középhátvéd sérülése a vártnál gyorsabban gyógyult.
Miközben a csehek vegyes érzelmekkel fogadták, hogy a dánokkal kell szembenézniük az éremért, a riválisnál örültek annak, hogy nem egy másik riválist sodort az útjukba a sors a "halálcsoportból". "Láttam a cseh csapat mindhárom meccsét, és nagyon tetszett a játéka – mondta Morten Olsen szövetségi kapitány. – Örülök, hogy nem kell olyan csapat ellen játszanunk, mint a német, amelyik sokat taktikázik, és a védekezésre helyezi a hangsúlyt. A csehek támadó futballt játszanak, még a védők is nyomulnak előre, ezt ki lehet és ki kell használnunk. Azt gondolom, ezen a tornán bebizonyosodott, hogy csak azok a csapatok lehetnek sikeresek, amelyek mernek futballozni. Remélem, vasárnap mi is merünk játszatni."
A dánok úgy tartják, a továbbjutásuk elsősorban azon múlik, hogy sikerül-e megfékezniük Pavel Nedvedet, illetve hogy Jon Dahl Tomasson képes-e tartani a csoportmeccseken látott nagyszerű formáját.
Már tudják, miként semlegesítik az irányítót
"Nem hiszem, hogy kiselőadást kellene tartanom arról, mit tud Nedved, mire kell nála vigyázni, ezt úgyis tudja mindenki – mondta a 11 idény óta Olaszországban légióskodó, így a csehvel többször is farkasszemet néző Thomas Helveg. – Ha elindul, nagyon nehéz megállítani, kitűnően ötvözi az erőszakosságot és a technikát. Meg lehet próbálni akkor elvenni tőle a labdát, ha már nála van, de akkor ez már nagyon nehéz, jobb, ha azelőtt közbeavatkozik a védő, hogy szabad területet kapna. Hogy mi a semlegesítésének titka? Rá kell kényszeríteni, hogy azt csinálja, amit én akarok."
A frontvonal miatt kicsit jobban aggódik Olsen, hiszen a középpályáról kiesett Niclas Jensen, helyette alighanem Daniel Jensen (esetleg Peter Madsen) dobhatja majd harcba középről a csatárokat, mindenekelőtt természetesen Tomassont. "Jó lenne, ha ő, vagy valaki más szerezné a meccs első gólját, nem bánnám, ha a cseheknek megint hátrányból kellene nyitniuk. Csak utána nem szabad megengednünk, hogy ismét felálljanak" – mondta Olsen. ---- Csehország
Cech
Grygera
Ujfalusi
Jiranek
Jankulovski
Poborsky
Galasek
Rosicky
Nedved
Baros
Koller
Szövetségi kapitány:
Karel Brückner
Dánia
Sörensen
Helveg
Henriksen
Laursen
Bögelund
Gravesen
Tomasson
D. Jensen
Jörgensen
Sand
Grönkjaer
Szövetségi kapitány:
Morten Olsen ---- Marek Jankulovski
Az egymást követő második szezonban játszott egy csapatban, az Udinesében aktuális "párjával". Csehországban akad, aki úgy vélekedik, ő lesz Pavel Nedved utóda a válogatottban és a Juventusban, ha a nagyszerű karmester egyszer majd visszavonul. Azok közé tartozik, akiket Karel Brückner "fedezett fel" a cseh futball számára, a korosztályos válogatottakat megjárva, a 2000-es utánpótlástornákon robbant be igazán a nemzetközi porondra.
Martin Jörgensen
Már a hetedik idényét húzta le az Udinesénél, ami egyfelől dicsérendő, másfelől viszont kritika, mert tehetsége alapján sokkal többet vártak tőle a szakemberek. Igaz, visszatérő térdsérülése miatt mindig nehezebb volt formába lendülnie. A "zebrákkal" a legjobb eredménye az 1998-ban elért harmadik hely volt. Az eddigi legjobb tornája az 1998-as világbajnokság volt, akkor minden meccsen játszott, a brazilok elleni negyeddöntőben gólt is szerzett.
Hoppá
Ha a dánok tovább akarnak jutni, alighanem Milan Barost kell megfékezniük. A Liverpool támadója ugyanis Csehország legutóbbi öt mérkőzésén rendre betalált a kapuba. Észtország (2–0) ellen kétszer, Bulgária (3–1), Lettország (2–1), Hollandia (3–2) és Németország (2–1) ellen pedig egyszer-egyszer volt eredményes. A csoportmérkőzések során csak ő és a holland Ruud van Nistelrooy tudott minden mérkőzésen gólt szerezni.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







