A melbourne-i Australian Openen az ultramodern tetőszerkezet tologatásával szórakoztak volna, Wimbledonban viszont fárasztóbb munkára kényszerültek az illetékesek, fedél híján ugyanis saját kezűleg kellett fel-, illetve lehúzniuk a leplet a pályákról.

Hiába várták az angolok Tim Henmant, az esô miatt sem ô, sem más nem léphetett pályára szombaton

Hiába várták az angolok Tim Henmant, az esô miatt sem ô, sem más nem léphetett pályára szombaton
"Nehéz helyzetbe kerültünk, sokaknak nyilván kellemetlenséget okoz a programcsúszás, de nem volt más választásunk. Ugyanakkor örömmel konstatáltuk, hogy nem veszítették el a humorérzéküket azok, akik együttműködnek velünk a két hét során" – közölte Christopher Gorringe, az All England Club ügyvezetője, hozzáfűzve: a meteorológiai előrejelzések szerint vasárnap végre kisüt a nap Wimbledon felett.
Fontos hír, a szervezők ugyanis úgy döntöttek: a hagyományosan szabadnapnak tekintett első vasárnapot is igénybe veszik annak érdekében, hogy behozzák a lemaradást. A füves pályás Grand Slam-torna történetében harmadszor fordul elő, hogy teniszeznek az első vasárnapon, ezt megelőzően 1991-ben és 1997-ben volt játék a hetedik napon.
A mai program minden pályán helyi idő szerint 11 órakor (magyar idő szerint délben) kezdődik; mind férfi, mind női egyesben a harmadik fordulóból hátramaradt mérkőzésekre kerül sor.
Tv: a Sport1 ma 12 órától élőben közvetíti a wimbledoni bajnokság hetedik játéknapját
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







